Kiskirályok az ugaron

Szeresse a települést, legyen jövőképe, tekintse hivatásnak a polgármesterséget, viselkedjen nyitottan és humánusan. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára szerint ez a recept. Ami be is válik, az ötven éve Veresegyházon polgármesterkedő Pásztor Béla esete is ezt bizonyítja. Jöhetett rendszerváltozás, pártok versenye, neki mindig bizalmat szavaztak, mert látták rajta, hogy a településért él. És bár öt évtizedével ő a rekorder a tavaly 25. születésnapját ünneplő önkormányzati rendszerben, a TÖOSZ felmérése szerint sok polgármester érdemelte ki hosszú időre a választók bizalmát. 2015-ben 167 olyan településvezető volt az országban, aki legalább 25 éve dolgozik polgármesterként.

– Senkit nem választanak meg hétszer-nyolcszor, ha kiskirálykodik. Velük igazán elégedettek az ott lakók. De a 3178 polgármester hatvan-hetven százaléka is legalább két ciklust végigvisz. Aki 2010-ben először nyert, annak többnyire 2014-ben is sikerült. Sokan pedig húsz éve dolgoznak, mert 1994-ben kerültek a rendszerbe – mondja Zongor Gábor.

Az elején kell jól csinálni. Minél sikeresebb valaki a kezdetekben, annál nehezebb kirobbantani és később annál több mindent megbocsátanak neki a választók. Ezt mondja egy rutinos baloldali politikus, aki számos polgármesterrel dolgozott már együtt, s hosszan sorolja a sikeres stratégia összetevőit:

– Minden népszerű polgármester, Szita Károlytól

Botka Lászlóig , érzékeny a helyi ügyekre és megpróbálja támogatni azokat. Tudatosan keresik a kapcsolatot a másik párt embereivel, nem nyitnak feleslegesen frontokat. Fokozatosan építik ki a pozícióikat, gesztusokat tesznek. Például jobbos polgármesterként sem kell leváltani az iskolaigazgatót, még ha helyi szocialista erős ember is. Meg kell várni, amíg nyugdíjba megy, aztán jöhet a saját kinevezett.

Ugyanakkor aki hosszú távra kalkulál, párttársai közül csak olyanokat helyez fontos pozícióba, akik nem jelentenek rá veszélyt. A helyi pártszervezet, szakszervezet vezetőjét pedig érdemes megkínálni bizottsági vagy felügyelő-bizottsági hellyel.

Hallani vidéki polgármesterről, aki olykor személyesen nézi át a nyersanyagot, hogy biztosan azt lássa a helyi híradóban, amit szeretne, és emlékszünk még Papcsák Ferenc korábbi XIV. kerületi polgármester és a Zuglói Lapok bensőséges viszonyára. Papcsák a lap beszámolói szerint személyesen felügyelte a Bosnyák tér felújítását, Erzsébet-utalványt és nőnapi virágot osztogatott, fákat ültetett, 90 éves bácsit köszöntött a lap hasábjain. Habitustól függ, ki mennyire szereti bekebelezni a helyi médiát, de a szoros póráz szinte mindenütt jellemző.

Persze a fenti recept nem mindenhol működik. Tízezer fő. Az ennél kisebb települések hidegen hagyják a pártokat, a nagyobb városok iránt azonban már érdeklődnek. A kép színes: beállnak a helyi erős ember mögé, kinevelnek egy saját városvezetőt vagy ejtőernyőssel próbálkoznak, aki néha beletanul, máskor belebukik. (Doncsev András balatonfüredi esetéről lásd keretes írásunkat.) Jellemző különbség, hogy míg az MSZP szereti a helyi döntések figyelembevételét hangsúlyozni, a Fideszben egy személyben Orbán Viktortól függ, ki indulhat egy település vezetéséért vagy az egyéni képviselőségért. Aki viszont bizalmat kap, pénzre, paripára, fegyverre is számíthat, legyen az állami vagy uniós forrásból származó.

A TÖOSZ főtitkára szerint 1998-tól egyre erőteljesebb a politikai igazodás kényszere a fejlesztési források reményében, s ma még fokozottabb a nyomás:

– A fideszesek, akik nem kaptak semmit, már kiabálnak. A függetlenek még nem, ők reménykednek, hátha sikerül megcsípni egy óvoda- vagy játszótér-felújítást. 2017-re kiderül, kinek mennyi jut. Ha a többség hoppon marad, nem fog tovább igazodni. A semmit nem lehet elvenni.

Szalai Júlia szociológus arra emlékeztet, hogy az 1990-es önkormányzati törvény széleskörű hatalommal, feladatkörrel, ellátási kötelezettséggel ruházta fel a helyi önkormányzatokat, s mindenkor a helyi viszonyokon múlott, ezt ki hogyan, mire használta ki.

– A polgárosodottabb nyugati országrészben tendenciaszerűen erősebbek voltak a helyi társadalom szolidarisztikus megnyilvánulásai, míg keleten és északon, ahol tradicionálisan mélyebbek a függőségi viszonyok, tovább nőtt a szegények kiszolgáltatottsága. A központosítás, amelyet a második Orbán-kormány végrehajtott, csak növelte ezt, mivel a centralizálás örve alatt komolyan megnyirbálta a szociális célokra fordítható pénzt, s ezt az önkormányzatok – a maguk csökkentett költségvetése mellett – önerőből nem tudták pótolni.

A szegények kiszolgáltatottsága azonban nem kormányfüggő. Az Út a munkához közmunka-program, a segélyfelvételek megregulázása baloldali kormány ideje alatt startolt, igaz, Orbán vezetésével teljesedett ki, amikor a szociális ellátásokat teljes egészében a közfoglalkoztatásban való részvételhez kötötték.

– A közmunka bizonyos vidéki térségekben a megélhetés egyetlen lehetősége, kapkod is utána mindenki. Hogy kinek jut belőle, s milyen fajta munka, minél kisebb egy település, annál inkább egyetlen személyen, a polgármesteren múlik. S ők olykor a képviselő-testülettel karöltve egyfajta adományként juttatják a hozzájuk lojális helyi vállalkozóknak az olcsó munkaerőt.

2012-ben arról szóltak a hírek, hogy Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjein dolgoznak közmunkások. A polgármester a vádakat visszautasította, rágalmazás miatt feljelentést tett. Ugyanebben az évben az is elterjedt, hogy gyöngyöspatai közmunkásokat több héten keresztül nem köz-, hanem magánterületen dolgoztattak, többek közt a jobbikos polgármester, Juhász Oszkár bodzásában. A Jobbik is tagadta a vádakat.

Vidéken se szeri, se száma az olyan történeteknek, amelyekben a polgármester vagy erős embere a saját céljaira veszi igénybe a közmunkásokat, s finoman vagy kevésbé finoman jelzi, közmunka csak azoknak jut, akik jó helyre szavaznak.

– Ezeket az embereket könnyű zsarolni, mert nincs más választásuk. Ráadásul a közmunkával kapcsolatos döntésekkel szemben nincs jogorvoslati lehetőség, legfeljebb egy-két, helyben aktív civilszervezet tud némi nyilvánosságot teremteni az emberjogi visszaéléseknek – mondja Szalai Júlia.

Bár a közmunka érinti a legszélesebb rétegeket, a szociális szféra is terepe lehet a helyi hatalmaskodásnak. Neve elhallgatását kérő beszélgetőtársunk két példát is mond arra, hogyan működik a megfélemlítés. Az egyik esetben bentlakásos szociális intézmény vezetőjét rendelték be a választások után, és közölték vele, hogy bekérték az intézet szavazási adatait, amelyek nem voltak túl kedvezőek a Fideszre nézve. Megfenyegették, hogy bajba kerül, ha nem lesz változás. Máskor gyermekjóléti szolgálatnál dolgozó szociális munkás keveredett vitába az iskolában egy pedagógussal az egyik gyerek megítéléséről. Néhány nap múlva behívták a szolgálat vezetőjét, s tudatták vele, hogy a tanár fideszes képviselő felesége, és választás elé állították: vagy kirúgja a vitába bonyolódó kollégáját – vagy őt rúgják ki.

Az

érpataki Orosz Mihály Zoltán gyakorlata a vidéki kiszolgáltatottság minősített esete. A polgármester feltett szándéka a népnevelés, miképp ő szokta mondani, „rombolókból építőket” akar faragni a településen. Egyszer büntet, másszor, ha valaki szerinte őszintén megbánta tettét, kegyesen megbocsát, és például visszaveszi az illetőt a közmunkaprogramba. Orosz élettársa a polgármesteri hivatalban a családi és szociális ügyekért felel. Ő úgy véli: „A cigány lakosság magát szegregálja azáltal, hogy a gyereket koszosan, büdösen viszi iskolába.” A településen több gyereket kiemeltek már a családjukból, de egyes esetekben papír van arról, hogy ez jogtalanul történt. A polgármester „nevelési modelljében” a történelemoktatás is fontos szerephez jut: a falu évente megemlékezik a második világháborúban elesett magyar és német katonákról a betiltott, német fasiszta himnusszal.

– Amíg nem történik bizonyíthatóan fizikai fenyegetés, addig az érpatakihoz hasonló esetekben a jelenlegi jogszabályok szerint nem lehet hatékonyan fellépni. Még nagyobb gond, hogy az a helyi vezető, aki a szegények támogatásával, a szolidaritás jelszavával kampányol, nem sok jóra számíthat. Az elszegényedő alsó középosztály félti saját pozícióját, ezért ellenérdekelt a szegények felemelkedésében – magyarázza Szalai Júlia.

Zongor Gábor szerint minél kisebb egy település, minél szegényebbek az emberek, minél inkább függ az önkormányzattól a megélhetésük, a kiskirálykodás annál gyakoribb. A szegény azért kiszolgáltatott, mert mindenképp szeretne benn lenni a rendszerben, az önkormányzati alkalmazott pedig fél, nehogy kikerüljön és elveszítse az állását. A település működtetése, a közfoglalkoztatás irányítása, a források megszerzése a polgármesterek képességén, emberségén múlik.