Kísért a múlt

– Nemrég döntött a Szolnoki Törvényszék Sukoró-ügyben: ön első fokon három év hat hónap börtönt kapott. Ilyen ítéletre számított?

– Arra biztosan számítottam: itt bármi megtörténhet. Az eljárás hemzsegett a hibáktól. A Velencei Bizottság, az EU legmagasabb szintű jogi fóruma szerint is jogellenes volt például az, ahogy kitelepítették az ügyünket vidéki bíróságra. A Fővárosi Törvényszéken 600-700 eljárás folyik, tehermentesítésre hivatkozva tettek át ügyeket – összesen nyolcat. Közülük négy a miénkhez hasonló politikai per volt. Ugye senki sem gondolja, hogy néhány kényesebb, de szakmailag kiemeltnek tekinthető ügy kiszórásával tényleg tehermentesíthető a Fővárosi Törvényszék?

– Viszont a párhuzamosan futó – öntől kölcsönözve a fogalmat – „politikai perekben” eddig felmentő ítéletek születtek.

– A mi ügyünkben valószínűleg fontosabb üzenetet lát a hatalom. Lassabban is haladt a nyomozás, időközben erősödött a kormány. De az eljárási hibák miatt is szinte biztosra veszem: hatályon kívül helyezik majd az ítéletet, és megismételt eljárás lesz.

– Ami azt jelenti: akár évtizedekig is elhúzódhat az ügy.

– Így igaz. De ettől még bármikor becsengethetnek hozzám, és visszavihetnek előzetesbe. Már voltam – törvénytelenül – három és fél hónapot ott. Akkor is együttműködtem a hatóságokkal, most is ezt teszem. De Sukoró ügye sosem a jogszerűségről szólt.

– Könyvében is írja: öt évvel ezelőtt megjelentek a lakásában a nyomozók, házkutatás címén feldúltak mindent, elvittek az ügyhöz nem kapcsolódó iratokat is, illetve nem létezőket követeltek. Majd őrizetbe vették.

– Abban már korábban is bizonyos voltam: „utaznak rám”. Járhattak titkon a lakásomon is: nem a helyére tettek vissza iratokat, bőröndömet is másképp csukták be, mint ahogyan én szoktam. Hozzátartozóm lakásában cipőnyomot találtunk a fürdőkádban! Hát nem mi jártunk ott cipőben! Mégsem gondoltam, hogy őrizetbe vesznek, majd előzetesbe helyeznek. Azt hittem, legfeljebb előállítanak. Akkor állt össze a kép, amikor a házkutatás végén szóltak: csomagoljak ruhákat.

– Ön is Bibó-kollégista volt. Említette már ennek kapcsán: a későbbi Fidesz-alapító kollégiumi társai gyakran mondogatták, a félelem szükséges, hasznos eszköz. De ön csak nevetett rajtuk. Mikor kezdett gyanakodni, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében tényleg „fortélyos félelem” igazgat?

– Sosem gondoltam volna, hogy idáig süllyednek. Ezért is döbbentett meg, amikor bevittek a Venyige utcai börtönbe. Amúgy nem a régi fideszesek a legveszélyesebbek. A párt kinevelt magából egy „Frankenstein-generációt”: ők semmitől sem riadnak vissza. A 21. századi Magyarországon a kormány igénybe tudja venni az igazságszolgáltatást klasszikus politikai perekhez. Kísért a múlt: a független igazságszolgáltatás volt a rendszerváltás egyik célja, de amit az ügyészségnél és újabban a bíróságoknál is tapasztalok, az erős kétséget támaszt bennem.

– Könyvéből kiderül az is: a megalázás „alapeszköz” a politikai gyanúsítottak ellen a börtönökben.

– Legalábbis nehezen értelmezhető másként, hogy bilincsbe verve vittek a tárgyalóterembe a sajtó előtt. A védekezést is ellehetetlenítették: az ügyész a bírónak adta a bírósági iratokat, azokat sem én, sem az ügyvédeim nem láthatták. Nem ismerhettem meg a saját ügyemet. Szabadulásom után kezembe nyomtak egy negyvenezer oldalas anyagot iratjegyzék nélkül. Majd kiderült: semmi nem volt azokban, ami az előzetesemet alátámasztotta volna.

– Közben nem engedték el egyik legközelebbi hozzátartozójának, a nagynénjének a temetésére, mert – ismét idézek a kötetből – „az nem egyezik az előzetes érdekeivel”.

– Jogászként sosem találkoztam ilyen érveléssel. Merthogy ilyen nincs is. Egyébként akkor nekem úgy tűnt: az ügyészek – még az is, aki alapos gyanúm szerint politikai kinevezett – hajlottak arra, hogy ennyi emberséget megengedjenek maguknak. Felsőbb utasításra nem mehettem el a temetésre. A pszichés hadviselés része az is: zárkából zárkába költöztettek. Mint utólag megtudtam: ez is a vallatás része.

– Hogy bírta?

– Egy alkalommal levelet írtam Gál András Leventének, az akkori közigazgatási államtitkárnak, ugyanis a börtönszabályzat szerint hivatalos személyeknek korlátozás nélkül írhatnak levelet a rabok. Azt kértem: ha már úgyis – börtönszlenggel – „dobálnak”, hadd próbáljam ki Bibó István és Göncz Árpád egykori celláját is. Kíváncsiságból.

– Még tudott ironizálni? Egyébiránt a könyv történeteit is humorral tálalja.

– Tisztelgés Rejtő Jenő emléke előtt. Másrészről az emberi butaság és aljasság előbb-utóbb mindig nevetségessé válik. A diktatúrák ellen pedig nincs a humornál hatásosabb fegyver. Az ő eszközük az erőszak, ám a humorral szemben tehetetlenek. Még akkor is, ha – véleményem szerint – a magyar börtönviszonyok és néha az ottani bánásmód felérnek egy megsemmisítő táborral, semmi vicces nincs benne. Abszurd az egész.

– Arról is ír: Tátrai Miklós és az ön letartóztatásának végső célja az lehetett, hogy nevezzék meg Gyurcsány Ferencet „felbujtóként”, miszerint ő adta az utasítást a sukorói telekcserére. Miért ennyire biztos abban, hogy Gyurcsány volt a valódi célpont?

– Számos jel utalt erre. Nyíltabb és burkoltabb megjegyzéseket is kaptunk. Egy zárkaügynök például, akiből hiányzott a rafináltság, mindjárt az első börtönnapomon megkérdezte tőlem: „Na és mikor találkozott utoljára Gyurcsány Ferenccel?” Ki kellett ábrándítanom: még sosem találkoztam vele. Máskor felajánlották a kihallgatáson: beszélhetek külön az ügyésszel. Sem én, sem Tátrai nem éltünk a lehetőséggel, így csak találgatni tudunk, miről is szólt volna a különbeszélgetés.

– Könyvében kijelenti: sosem gondolt arra, hogy megtörik és hamisan vall Gyurcsányra. Tényleg soha, egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy ily módon végre szabadulhatna?

– A neveltetésem, elveim, családi hagyományaim miatt ez fel sem vetődött. Ráadásul az igazság az én oldalamon áll.

– Az Orbán-rezsimben?

– Igen. Azért is írtam a könyvet, hogy nyoma maradjon ennek a szégyenteljes ügynek. A diktatúrák szeretik kitörölni a múltat. Az elmúlt években beleástam magam a büntetőjogba, most írom a doktori disszertációmat Piszkos jogtan címmel a Sukoró-ügyről. A jog mindig az igazság oldalán áll, akkor is, ha nagyon sokat kell várni arra, hogy mindez kiderüljön. Én türelmes vagyok.