Kisebbségben

„Csókolom. Feltarthatom egy percre? Mit tetszik gondolni: működne úgy is a demokrácia, ha csak egyetlen párt lenne?”

A bevásárlókocsit toló néni megáll, szeme elkerekedik, mint mindig, ha az utcán kandi kameráznak, majd felizzik a fény. „A demokrácia? Hogyne. Miért ne működne? Igen. Persze.” Ilyen ötlettel szatirikus műsor húsz éve nem lephette volna meg sem a nézőket, sem a járókelőket. De ma már nem tűnik olyan meredeknek. Nem véletlenül emelték be a háromezres minta alapján készült kutatás készítői a lehetséges válaszok közé a „bizonyos körülmények között jó lehet a diktatúra” opciót. Mondhatjuk, hogy a lakosság egészét vizsgálva a diktatúrát tolerálók tábora mindössze hét százalék, de pártpreferenciákra bontva a Jobbik igencsak megugrik, tizenhat százalékkal. Tegyük hozzá: egyelőre az ő táborukban is vezet a demokrácia. Még mindig kétszer annyian vannak, mint a diktatúrahívők. Igaz, a Tárki nem kutatta, hogy a közönség értelmezése szerint mi is a demokrácia. Azt mindenki döntse el maga.

A magyarok huszonöt évvel ezelőtt felemás érzésekkel, gyanakodva fogadták a Kádár-rendszer felbomlását.

– ’89-ben a liberális demokrácia a korszellem parancsa volt – mondja Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász. – Akkor jött el a rendszerváltás, amikor épp ez volt a trend, amikor Fukuyama megálmodta „a történelem végét”, amikor sokan hittük, hogy valóban nincs, nem jöhet jobb modell. (Mellesleg nem nagyon jöhet.) Az angolszász demokráciák nem csak a háborút nyerték meg, a békét is. Mára azonban kiderült, még sincs vége a történelemnek. A liberális modellek a befogadó országokban nem működnek. A csalódás nálunk is várható volt.

Bíró-Nagy András, a Policy Solutions kutatási igazgatója szerint a felmérés leginkább megdöbbentő adata az úgynevezett „demokráciaszkeptikusok” 32 százalékos tábora. Mindezt megfejeli a nem nyilatkozók, a semmit sem tudók 12 százalékos köre.

– A demokráciát mérgező szkepszis nem belső ellenállás, nem doktriner demokráciaellenesség. Inkább a „nekik mindegy” hozzáállás. Demokrácia vagy diktatúra? Népuralom vagy autokrácia? Egyre megy. Míg a kilencvenes évek a munkanélküliséget hozták el, a mostani évtized életfogytig tartó közmunkára ítélte őket. Nincs kiút, a gyermekeiknek pedig marad a kivándorlás.

Úgy látszik, Magyarország 2015 tavaszára belefáradt a reménytelen várakozásba, az ígéretek halmazába. A szkeptikusok masszív táborát nézve Bíró-Nagy igazolva látja, hogy a demokrácia egy kampányban nem lehet húzó üzenet.

– De szerencsére ott sem tartunk, hogy a diktatúra legyen kívánatos – jegyzi meg.

Szentpéteri szerint Orbán épp ezeket a kiszámíthatatlan, mégis nyugtalanítóan létező szkeptikus szavazókat akarta kiiktatni az előzetes regisztráció bevezetésével, de az ötletet végül elengedte. Belátta, ez a réteg makacsul nem szavaz. Amit a Tárki-felmérés is igazol: a demokráciahívők tábora 49, a választásra elígérkezők hada 56 százaléknyi.

Sik Endre, a felmérés egyik készítője tartózkodik a végletes ítélettől.

– Olyan ez, mint az orvosi leletek, mint egy vérkép – mondja. – A diagnózishoz önmagában nem elég. Néhányszor meg kell ismételni, hogy megismerjük a kór fejlődésének menetét.

Sik Endre inkább a magyarok sajátos demokráciafelfogására helyezné a hangsúlyt. Egy 2014-es tanulmány szerint leginkább az riasztó, hogy idehaza a demokrácia értékeire a pártosság magasáról tekintenek. Nem azt nézik, hogy valaki, mondjuk a politikus úgy általában törvénytisztelő vagy szabálykövető-e, hanem azt: hova tartozik.

– Figyelje meg, ha a Fidesz elvesztené a hatalmat, azonnal megismernénk puritán, szigorúan demokráciakövető hajlamát.
Példát is említ. Orbánék első kormányzásuk idején úgy értelmezték a parlamenti működést, hogy elég háromhetente ülésezni. 2010-ben, az alkotmányozás küszöbén ez szóba sem került. Később, miután a nagy roham lement, maga Kövér László házelnök értekezett egy interjúban a Ház üléseinek „önfelfüggesztéséről”.

A felmérés a szavazótáborok metszetében is érdekes. Pártos bontásban a demokráciakedvelők táborában kiugróan erős (66 százalékkal) a Fidesz. A két nagy ellenzéki párt, az MSZP és a Jobbik ezzel szemben az összlakosság átlagától is elmarad. A Policy Solutions igazgatója szerint emögött az a csalódás lehet, hogy mindenki az adott állapot szerint ítélkezik a demokráciáról. Pártja sikereit tekinti a demokrácia foglalatának, tökéletes állapotának. Ha az MSZP-szavazó elégedetlen a Fidesz-demokráciával, frusztráltságát a fogalomra is kiterjeszti. Úgy gondolja: „Ha valóban ez a demokrácia, amit a Fidesz ma bemutat, ebből nem kérek.” A Fidesz-szavazó viszont nem csak a helyzettel, a fogalommal is elégedett.

– Az igazi demokrácia a magyarok szemében „az én kormányom” uralma, az „én demokráciám” – magyarázza Bíró-Nagy.

Nem véletlen, hogy az MSZP bázisán kiugróan magas (45 százalékos!) a reményt vesztett szkeptikusok aránya. Kis híján akkora, mint a demokráciahívőké.

Ungváry Rudolf történész szerint amit a jobb- és a szélsőjobb demokrácia alatt ért, az az ő köreikben nagy tetszést arat.

– Elvben nagyon is egyetértenek az általuk modellált demokráciával, a fékek és ellensúlyok rendszerével, a szabad választással, azzal a peremfeltétellel, hogy ők uralják ezeket. Intézményi szinten Magyarország virágzó demokrácia. Az összes formális feltételnek megfelel. Csak éppen mindent megszállt és politikailag annektált egyetlen irányzat.

Szentpéteri Nagy Richard a demokrácia kudarcát nem szűkítené pusztán csalódásra.

– Maga a konstrukció volt hibás – állítja.
Amikor az alapító atyák létrehozták (talán kölcsönös félelemből), követték a pillanat és az alku kényszerét.

– Valóban sok múlik az alkotmányos intézményeken, de ez a szerkezet, mint kiderült, sikertelen. Pedig látszatra minden megvolt benne: Alkotmánybíróság, ombudsmani hivatal (egyszerre három is), ahogy egy feltörekvő kis országnak kijár. Én viszont azt állítom, hogy Magyarországon a demokrácia túlhajtott, liberális változata jött létre. A kormánynak alig volt mozgástere, ereje. Így alakult ki ez a féloldalas rendszer, amelyben kétharmad nélkül képtelenség kormányozni, de kétharmaddal bármit meg lehet tenni. Ez volt az, amire 2010-ben ráérzett a kormányzati huzakodásba belefásuló választói tömeg.

Szentpéteri szerint az emberek valószínűleg nem hittek az alkotmányban, ha azt ilyen könnyen, ellenállás nélkül fel lehetett adni. És persze tény, hogy a lebontásért, a felbomlasztásért sokat tett maga a Fidesz is. A többség zsarnoksága, a totális parlamenti önkény már alkalmazható, kiépítették a teljes mértékben kontrollált intézmények rendszerét. Sokan hitték, ha minden kötél szakad, segít az unió. De nem. A rendszert – bár szemlesütve – a néppártiak elfogadják, hivatalosan demokráciának tartják.

– A Tárki által jelzett 32 százalék szkepszise szerintem igazságos és jogos. Mert ha ez a demokrácia, akkor mit ér a demokrácia? – kérdi Szentpéteri, aki arra emlékeztetett, hogy ’89-ben még a Nyugat kapujának, Kelet demokratikus mintaállamának tekintettek bennünket. A tévhit mára megdőlt, az utolsók közé csúsztunk.

Ami pedig a krónikus diktatúrafüggők riasztó, hétszázalékos táborát illeti: a szabadságot renddel korlátozni balkáni hagyomány.

– Mit kell vacakolni? Menjen a termelés, nem kell a duma, az állandó szövegelés – foglalja össze az alkotmányjogász a filozófiai hagyomány lényegét.

Vagy ahogy egy klasszikus mondja: Nix ugribugri.

A felmérésben szereplő kérdés („bizonyos körülmények között jó lehet a diktatúra”) felpuhító jellege Sik Endre szerint a válaszadókat bátorította. Lehet, hogy ezért született ennyire „őszinte” végeredmény. De a szociológus el tudja képzelni, hogy aki igennel válaszolt, bevezetné a szoldateszkát (katonauralmat) szabadon, „sajátos kényszerek” nélkül is. Elmúltak 1990 rendszerváltó napjai. A korszellem ma jobboldali. Jobb az ilyet őszintén kimondani.