Kis magyar pártvállalkozástan*

„Új rendszert dolgoztak ki. Nem zacskónyi pénzzel rohangálnak. Adózott, osztalékként kivett milliárdokból működtetik a pártot. Amit jogilag nehéz megfogni. A nagy projektek hetven-nyolcvan százaléka meg úgyis uniós pénz, az állam csak társfinanszíroz.” Így summázta nemrég a forradalmian új pártvállalkozástan lényegét egy ismerősöm.

Persze ne legyünk naivak, minden kurzus éhes, legfeljebb a mérték változó. Vállalkozók úgy mondják, a korábbi elit az „élni és élni hagyni” elv mentén dolgozott. Nem akartak mindent lenyúlni. „Csupán” néhány terület kellett: a nagyinfrastruktúra-építés, az őrzés-védelem, a takarítás, az informatika. Oszt jött a fülkeforradalom. Ma már szinte minden számottevő bevételt hozó piacnak van Magángépe – állami, önkormányzati, uniós pénzen hizlalt lieblingcége. A rendszer bejáratott, olajozottan forognak az információk.

Mit tesz a Nemzeti Együttműködés birodalma, ha új piacon vetné meg a lábát? Fontos bulinál, főképp az építőiparban, beválik a konzorciumban való indulás. Ilyenkor érdemes neves, az adott szakterületen jártas nemzetközi céggel társulni, vagy ha ilyen nincs, legalább helyileg beágyazott vállalkozás mellé beszállni. Hagyni fogja. Ahol a logó kétharmados árnyékot vet, ott a társak tudják, nem érdemes ugrálni. Így legalább biztosan az adott konzorcium lesz a befutó, akár a harmadik, negyedik, ötödik helyről is. Nem kell itt lobbizni, házalni. A név eladja magát. A közbeszerzést megtámadni? Már egy óvodás is tudja, nem érdemes. Elég egy törvénymódosítás, amely átírja a feltételrendszert, pedig legközelebb is jó volna elindulni. Persze a jövőbe látók előre tudják, merre, mit érdemes fejleszteni, milyen területeken, milyen kapacitással megjelenni. Mások csak a jogszabályi változások után eszmélnek.

Kicsiben más a módi. A kiszemelt vállalkozás egyszer csak azon kapja magát, hogy a semmiből jött konkurencia megpróbálja kiszorítani az állami megbízásokból. Téves vagy későn érkező információkhoz jut, netán kizárják a pályázatokból. Besokall, úgy dönt, eztán megelégszik a piaci megbízásokkal. Pár hónap után a konkurens „visszautasíthatatlan” ajánlatot tesz. Áron alul, netán ingyen kéri a tulajdonjog hatvan százalékát. Emberünk persze a – gyakran élethossz alatt felépített – céget nem akarja elherdálni, és melegebb éghajlatra küldi kérőjét. Hogy, hogy nem, pár nap múlva az ócska céges teafőzőről is számlát kér a finánc, s a teljes körű vizsgálatról a cég valamennyi partnerét is értesítik, csak azért, hogy tudják, kivel is üzletelnek. Így lesz az ajánlat valóban visszautasíthatatlan.

Persze a kört nem minden esetben kell lefutni. Elég egy-két vizsgálat, büntetőügy, és mindenki tudja, mi a dolga. Finanszírozni a megjelölt focicsapatot, jelezni a cégbíróságnál a megváltozott tulajdonosi szerkezetet, ami kifelé gyakran nem is látszik. Hiszen a név a frontvonalban akár maradhat is, a felvásárlások, összeolvadások, átalakulások közepette a lényeg szinte láthatatlan.

És ha már ilyen szépen kiépült a cégháló, kellenek megbízások is dögivel. Arra pedig nemcsak az állam alkalmas, de az önkormányzatok is: sokan vannak, de kevésbé szem előtt. Apró probléma, hogy a 2010-es választásokkor a jelölteket támogató helyi vállalkozók a voksolás után kopogtatni kezdtek. Elvégre nekik ígérték a csatornázási munkát, a közétkeztetést meg az informatikai fejlesztést. Nem is a polgármesteren múlik, ha megszegi ígéretét. Magasról, a birodalom régiós helytartóitól – nem mellesleg országgyűlési, olykor EP-képviselőktől – jön az ukáz arról, ki is az adott térség megbízható vállalkozója. S ha bizonytalankodna a polgármester? Van pénzügyekben és önkormányzatokban egyaránt jártas szakember, aki készséggel átszabja az adott település támogatási számait. Gazdálkodjon a város, amiből tud. Csődközelben meg minden rögvest világosabb lesz. Hogy kinek kell végeznie a csatornázást, a közétkeztetést meg az informatikai fejlesztést.

És pluszsegítség is akad. Ha már van favorit építőiparban, köztéri hirdetésben, energetikában, őrzés-védelemben, hogyne lenne épp a tanácsadásban, a projektmenedzsmentben. Ők a közbeszerzés kiírásától a pályázatírásig követik a folyamatot. Ahol övék a projekt, nincs önkormányzat, amely hibázni tudna. Borítékolható, ki lesz a nyertes ajánlattevő, az önkormányzati, állami tisztviselők vakon írják alá az érdekkör által előkészített tenderanyagokat. Nincs forint, amely az érdekkör cégein kívül találna gazdára, akár bicikliutat kell építeni, akár ebédet főzni vagy irodát takarítani.

Ha valaki elégedetlen? Akár magára is hívhatja a fináncokat, azzal csak meggyorsítja a vegzálást. A többiek viszont nyugodtan alhatnak. A cégek vezetői és a közbeszerzési tanácsok emberei között az összefonódás számos, vizsgálattól nem kell tartani. Az államigazgatás pedig őröl, ahogy neki kell. Például beadás után zárt ajtók mögött segít pályázatot javítani, hogy az uniós források is a megfelelő helyre kerüljenek.

Persze az államosítással még könnyebben megy a renitens önkormányzatok megregulázása. A finánc sem bírhat ennyi pluszmelót. Nemrég erősen jobbos médiumnál dolgozó kolléga szólt, írjunk már a fináncok áldatlan helyzetéről. Őt a menedzsmentből többen megkeresték: nem bírják a munkát, mert kevés a kolléga meg a pénz. Gemkapcsokra sem futja. Ő is szívesen megírná, de legutóbb, amikor e témában kutakodott, komplett ellenőrzést kapott. Most nem futna újabb kört. Így kerek a rendszer.

* Cikkünkben minden manőver kitalált, ha az olvasó mégis ráismer valamely pártra, cégre vagy figurára, az természetesen a véletlen műve.(A szerk.)