Kínos: egy kórház leüti a Fidesz összes humbungját

Sajtóközleményt adott ki a Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Zrt., miután két fideszes képviselő, Szabó Zsolt és Pesti Imre sajtótájékoztatójukon kijelentették: , az önkormányzat pedig privatizálni akarja a kórházat, vélhetően a "HospInvesthez közeli gazdasági érdekcsoportoknak". A fideszes képviselők összes állítását megcáfolták. Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közre a sajtóközleményt.

2010. augusztus 4., 12:44

2010. július 31-én a FIDESZ két országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tartott, amely érintette a hatvani kórház működését is. Az elhangzottakat megjelenítő médiavisszhangra reagálva és a nagyközönség szíves tájékoztatására a kórház az alábbiakat teszi közzé:

A megismert sajtóhírek egy jelentős része a tényekkel semmilyen összhangba nem hozható, ugyanakkor határtalan mértékben árt a kórháznak: dolgozóinkat elbizonytalanítja, a betegeket elriasztja. Bízunk abban, hogy pusztán félreértés áldozatai vagyunk mindannyian, ebben az esetben közös érdek, hogy az alábbiakban ezekre a pontokra tételesen rámutassunk.

Sajtóhír: Kapkodó, átgondolatlan, nem a gyógyítást segítő gazdálkodás folyik Hatvanban.

Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Zrt.: Nem világos, hogy az állítás a városra, vagy a kórház vezetésére vonatkozik.
A kórház, illetve a Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetése szívesen látja a Tisztelt Képviselő Urakat, hogy az állítás ellenkezőjéről megbizonyosodhassanak. Mióta a kórházat a Zrt. működteti, a kórház ellátásában, azon a színvonalon, amit az állami finanszírozás lehetővé tesz, fennakadás nem volt. A társaság kötelezettségvállalási szabályzata szerint minden egyes forint elköltése minőségbiztosított, 5 lépcsős engedélyezési eljárást követően történik. A teljesítés igazolása és az utalványozás megegyező módon minőségbiztosított, ugyancsak 5 lépcsős engedélyezést követően valósulhat meg.

Sajtóhír: … a városban jelenleg is folyik egy 20 millió forintos informatikai szerződés előkészítése, amelyet a kórház vezetője, aki egyben a régió HospInvest-vezetője is, egy volt céges vezetőtársával fog aláírni.

HVNK Zrt: Hogy a városban milyen informatikai szerződés előkészítése folyik arról nincs tudomásunk, ezt vizsgálni nem is hatáskörünk. Amennyiben lenne ilyen, azt a kórház részéről senki sem jogosult aláírni. A kórház vezetője nem alkalmazottja a Hospinvestnek. A hivatkozott szerződésről a Zrt. vezetésének nincs tudomása, a Zrt-ben ilyen előkészítés nem folyik.

Sajtóhír: … miért kötnek 20 millió forintos tanácsadói szerződést … ha erre van 20 millió forint, akkor a kórházban a gépbeszerzésre, a dolgozók fizetésére miért nincs? Felelőtlen gazdálkodás folyik.

HVNK Zrt: A város tanácsadói szerződéseit nem ismerjük. A Zrt-ben ilyen előkészítés nem folyik. 2009-ben a Zrt. saját erőből 4,6 Millió forintot ruházott be operatív eszközökbe. 2010-ben eddig, ugyancsak saját forrásból 2,3 Millió forintot költöttünk épület felújításra. További 9,6 Millió forintot kórház-technológiára (ebből 7,6 Millió forintot az önkormányzat biztosított). Mióta a kórházat a Zrt. működteti, minden dolgozó és közreműködő határidőre megkapja javadalmazását.

A kórháznak egyetlen fillér hosszú lejáratú kötelezettsége nincs. Szállító állománya, igaz, van, ennek nagysága kevesebb, mint az országos átlag 20 százaléka. Minden szállítóval megegyezésre jutottunk a fizetést illetően, ezeket a megállapodásokat szigorúan betartjuk. Peres eljárás nincs.

Zajlik a szállítói szerződésállomány teljes körű felülvizsgálata, a nagyösszegű beszállítói teljesítések közbeszereztetése (ilyenek például a gyógyszer az egészségügyi szakanyag, és az összes kiszervezett tevékenység), amelyektől 10%-ot meghaladó költségcsökkentést remélünk. 2009. november elsejét követően 105 Millió forintnak megfelelő támogatást sikerült bevonni az ellátás finanszírozásába az önkormányzat részéről, és mintegy 50 Millió forint pályázati támogatást (TÁMOP, l. alább) nyertünk el orvosok foglalkoztatására. Emellett költségoldalon további mintegy 50 Millió forint pénzforgalmi megtakarítást sikerült realizálni. A kórház május végéig csökkentette működési hiányát.

Sajtóhír: Volt olyan, eset, hogy hiányosságok miatt elmaradt egy szemműtét; … a hírek szerint több ellátás is elmaradt, mivel nincs rá pénzügyi fedezet.

HVNK Zrt: Mióta a kórházat a Zrt. működteti, idézett okból, nem maradt el beavatkozás.

Sajtóhír: Csökkentek az ágyszámok, ágyak kerültek Parádra, Gyöngyösre.

HVNK Zrt: A hatvani kórházban a 2007. évi, Molnár Lajossal azonosított országos kapacitáscsökkentés óta nem csökkent sem a kapacitás, sem az ágyak száma. Éppen ellenkezőleg, további 34 ágyat Gyöngyösről még bérlünk is, hogy az igényeket ki tudjuk elégíteni. 118 hatvani ágyat szerződés alapján, Parádon működtetünk. Ezek az ágyak a hatvani kórház kapacitásába tartoznak.


Sajtóhír: …zajlik a baleseti sebészet „átprivatizálása” Gyöngyösre, vagyis úgy szerelnek le és visznek el nagy értékű berendezéseket, hogy erről a tulajdonos önkormányzat vezetése nem döntött.

HVNK Zrt: A baleseti sebészet a hatvani kórház pótolhatatlan értéke, elmozdításáról nincs szó. Használaton kívüli, meghibásodott, engedéllyel nem rendelkező, a korszerű betegellátásra alkalmatlan röntgenberendezés leszerelése, és a kórházon belüli raktározása történt meg a közelmúltban, a tulajdonost a jogszabályoknak megfelelően a soron következő testületi ülésen tájékoztatjuk, és teszünk javaslatot a megoldásra. A kórház vezetése korszerű képalkotó diagnosztikai centrum kialakításán dolgozik.

A kórház közleménye leszögezi: remélik, hogy a fentiek elő fogják segíteni a tisztánlátást. A fentiek mellett fontos kiemelni továbbá néhány jelentős fejlesztést, melyek lezajlottak vagy jelenleg is zajlanak a kórházban:

A belgyógyászati és az ideggyógyászati egységekben megszüntettük az 5 ágyas kórtermeket. A jövőben négynél több beteg egy kórteremben történő elhelyezése kizárólag az orvos igazgató kifejezett engedélyével történhet. Ez a betegek komfortérzetét javítja, a szakmai munka színvonalát emeli. Az onkológiai betegek számára új részleg kerül kialakításra, ahol a betegek felügyeletét magasabb színvonalon tudjuk biztosítani.

TÁMOP-6.2.4/A/09/1 jelű pályázaton a Zrt 49.990.850.- Ft támogatást nyert foglalkoztatásra. Ebből a keretből 20 hónapon keresztül tudjuk biztosítani 5 szakorvos alkalmazását. A pályázat keretében 1 fő pulmonológus szakorvos 2010. augusztus 02-vel felvételre került. Jelenleg tárgyalásokat folytatunk 1 fő anaesthesiológus, 1 fő belgyógyász és 2 fő sebész szakorvossal. Pályázaton kívül szerződést kötöttünk továbbá 2 fő részmunkaidős anaesthesiológus szakorvossal, valamit 1 fő főállású csecsemő-gyermekgyógyász szakorvossal, illetve 1 fő pszichiáter szakorvossal, aki szeptember 01-től áll munkába. Ezek az orvosok mind bíznak a hatvani kórházban.

A szakfeladatok rendszeres ellátása mellett az orvosi munka igazi kihívásáról is beszámolhatunk Önöknek: 2010 júniusában súlyos májsérült fiatal férfi állapotát többszörös műtétsorozaton keresztül, 40 liter vér adagolása mellett, a transzplantációs klinika orvosainak segítségével sikerült úgy stabilizálni, hogy a betegnek a baleset kapcsán maradandó károsodása nem keletkezett. A beteg azóta jól van, sérüléseiből teljesen felépült. Számunkra ez a hír!

Az év végéig le szeretnénk tenni az alábbi nagy szakterületek fejlesztésére vonatkozó koncepciónkat – illetve, ahol lehetséges, már a megoldásokat is:

* létszámhiány megoldása
* részakkreditációs rezidensképzési lehetőség maximális kihasználása
* teljes körű műtő rekonstrukció
* gasztroenterológiai laboratórium műszerezettségének kiszélesítése
* többletbevételt jelentő szolgáltatások bevezetése (egyénre szabott ápolási tevékenység, menedzserszűrés)
* energetikai korszerűsítés

A betegségek pártállástól függetlenül lépnek fel. Van ugyan jobb-, és baloldali tüdőgyulladás, vagy jobb-, és bal agyféltekére terjedő agyvérzés, de a kórházi gyógyító tevékenység politikától semleges terület. Mi továbbra is arra szeretnénk koncentrálni, ami a hivatásunk: a hatvani, illetve a környékbeli települések lakosságának egészségügyi ellátására a mindenkori városvezetéssel együttműködve. A kórházi dolgozók eddig is dolgoztak, most is dolgoznak, és a jövőben is dolgozni akarnak. A betegellátás nyugodt munkahelyi légkört kíván. Azt kérjük környezetünk minden szereplőjétől, hogy ezt tegyék lehetővé számunkra.

Érzékeljük, hogy a kórház a politikai küzdőtérre sodródott, habár ez kifejezetten nem volt célunk. Társaságunk eddig sem vállalt szerepet a sajtó előtt zajló szócsatákban, és ezután sem fog: a most eszkalálódott vitát ezzel a nyilatkozatunkkal lezártnak tekintjük. A kórház működésével kapcsolatos további kérdéseiket a kórház titkárságán Erdélyi Orsolya titkárságvezető (tel.: 37/346-464, e-mail: korhaz@varosgazdalkodas60.hu készséggel fogadja.