Kíméletlen kampány várható

- Milyen hollywoodi filmcímet adna a történetnek, amit ellenzéki oldalon láttunk? A diadal kapujában? Vagy Utolsó szalmaszál?

– Legyen, mondjuk, utolsó szalmaszál. Forgatás közben még át lehet írni; az élet a legnagyobb rendező. Szerencsés esetben megjelenhet a győzelem szó is.

- Beszélgetésünk őszinteségét korlátozza, hogy az ellenzék teljesítményére vonatkozó kritikai kérdéseket mellőzzük. Bőven megteszik ezt helyettünk mások. Amúgy pedig vészhelyzet van. Ahogy meteorológiai közleményekben mondanák, „narancs riasztás”.

– Ez ilyen formában talán túlzás, de kétségtelen, hogy a korábbi, „korlátozott összefogás” kínos kudarchoz vezetett volna.

- Ami azért is érthetetlen, mert mindenki pontosan tudhatta, kiszámolhatta.

– Hát, nem volt nagy művészet. Gondoljunk bele, mi történik, ha megjelenik a színen az MSZP–Együtt jelöltje, és vele szemben a DK embere. A verseny máris lefutott, Orbánék javára. A másik veszély, hogy a szereplők külön listán indultak volna. Nehéz műfaj a választót meggyőzni arról, hogy az én listám mennyire erős, szavazz rám, majd ugyanabban a mondatban azt kell kommunikálni, hogy bár embereim végtelenül okosak, de csak így, listán, egyéniben szavazz inkább a velünk rivalizáló másik párt jelöltjére. Ez enyhén szólva bonyolult, és bután is hangzik. Egy politikusnak egyszerűen nincs joga ahhoz, hogy öncélú logikai feladványokkal terhelje a választót, aki neki drukkol, rá szavazna. Mit várhatunk még tőle? Hogy ő számolja ki, mi jó nekünk, mert mi nem vesszük rá a fáradságot? Ehhez képest az új megállapodás fél győzelem.

- De máris itt a következő csapda. A siker esetén megalakuló koalíció szinte áttekinthetetlenül hibrid, bonyolult alakzat lenne. Persze jónak mondom, hiszen tizenkét év koalíciós daráló után önt nem érheti nagy meglepetés.

– Amúgy is ezt látom a kisebbik gondnak. Európa-szerte kiváló kormányok működnek három-, négy-, ötpárti támogatás mellett. Vagy vehetjük a német példát, ahol most nagykoalíció alakul, amelyet az abszolút győztes és ellenfele, a totális vesztes hoz létre racionális érdekek mentén.

- Ez nálunk elképzelhetetlen volna. Talán helytálló Bokros Lajos érvelése, aki 500 napos átmeneti idő után – az alkotmányos rend helyreállítását követően – ismét urnákhoz hívná a népet, hogy az immár normális választási rendszer alapján olyan parlament álljon össze, ami korrekt módon tükrözi a választói akaratokat.

– Elméletben egyet is értenék ezzel, csak a gyakorlati megvalósítás lehetőségét nem látom. Abban persze biztosak lehetünk, hogy ellenzéki győzelem esetén Áder János készséggel feloszlatná a parlamentet. De máshova tenném a hangsúlyt. Először nyugodt viszonyok kellenek, olyan gazdasági kormányzás, amely stabilizálja Magyarország megrendült helyzetét.

– Nyugati elemzők, az összefogás külföldi szimpatizánsai és szorgalmazói néhány hete még nem vártak önöktől többet, csak hogy legalább „kijöjjenek a maccsból” (pingpongnyelven: a tíz poén alól), elkerülve az új orbáni kétharmadot. Mert ha ez ismét bekövetkezik, „kő kövön nem marad”.

– Elég régen pingpongozhatott, mert változtak a szabályok. Nem huszonegy poénig megy a játék, csak tizenegyig. Eszerint pedig „ki fogunk jönni a maccsból”, remélem, tizenegy poénnal. A szett megnyeréséhez ennyi is elég.

- Tiszteletreméltó optimizmus. És el tud képzelni olyan Orbánt, aki szoros eredmény esetén botrány, kollektív hisztéria, az ország destabilizálása nélkül adja át a hatalmat?

– Azoknak, akik Orbán négy évének fő elszenvedői voltak, nagyon határozottan ki kellene állniuk amellett, hogy a kormányváltás stabilan, mandátumszámban is meggyőző fölénnyel menjen végbe. Akárki kerül ugyanis hatalomra, elképesztő gazdasági katyvasszal szembesül. Az Orbán által előidézett gondok csak hosszú távon orvosolhatók. Miniszterelnökünk a növekedés feltételeit gondosan eltaposta. Ha nem cselekszünk gyorsan, vége az álomnak, hogy Magyarország belátható időn belül felzárkózzon az unió fejlett nemzeteihez.

- Látom, kezd formába lendülni. Ez már a régi Kuncze volt. Kampányemberként ön felzárkózásról, fejlődésről, koalíciókról szokott beszélni. Semmi ki lopott, mit lopott, mennyit lopott, kit kell elszámoltatni, kivel leszámolni?

– Kampányban azt a módszert követem, hogy elöljáróban beszélek arról, amit az adott pillanatban fontosnak tartok, majd a közönség kérdez. Ez ötször már bevált. Ezen annyit módosítanék, hogy most kivételesen másodvonalba tenném a szakpolitikai ügyeket. Az a lényeg, hogy mi a tét, mit kockáztat a választáson az ország. Azt kérdezem az emberektől, akarnak-e örök szabadság- és rezsiharcban, háborúságban élni, vagy nyugalmat szeretnének végre. Szerintem ebben a kampányban ez a döntő kérdés. A botrányokat ismerjük, négy év alatt kitárgyalhattuk őket. Az a fontos, hogy továbblépjünk ezen a sötét korszakon.

(A teljes interjú a 168 Órahetilap legfrissebb számában olvasható.)