Kihagytak nyolcezer egészségügyi dolgozót a béremelésből

Az alapellátók szakasszisztensei és ápolói kimaradnak bérrendezésből.

2023. május 18., 09:57

Szerző:

Megjelent a Magyar Közlönyben az egészségügyben dolgozók 18 százalékos fizetésemeléséről szóló jogszabály. Az első emelt fizetést augusztusban kapják az egészségügyi dolgozók. A béremelésből azonban kimaradt az alapellátók praxisaiban alkalmazott mintegy 8000 szakdolgozó, – írja a Népszava

A lapnak reagálva Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke azt mondta, hogy a magas infláció miatt még a keresetek értékének megőrzéséhez is kevés a béremelés. Dúl Zoltán szombathelyi gyermek fogorvos azt nyilatkozta, hogy a béremelésről megjelent jogszabályból kimaradtak az alapellátás praxisaiban alkalmazott 8000 szakdolgozó. Dúl Zoltán szerint a körzetekben dolgozó szakdolgozók bérkiegészítésére praxisonként legalább 100 ezer forint bértámogatásra lenne szükség. 

A jogszabály szerint az induló bruttó bér 288 ezer forint, melynek a nettója 191.500 forint. A bértábla tetején a 49-51 év munkatapasztalattal rendelkező szakápoló található a J fizetési osztályban, ahol a bruttó bér 1 millió forint felett van. Az egyik leggyakoribb (E) fizetési kategóriába tartozó pályakezdő ápolók bruttó bére csaknem 60 ezer forinttal, a nyugdíj előtt állóé maximum 88 ezer forinttal nő. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár kedden zárt körű sajtóbeszélgetésen bejelentette, az egészségügyi szolgáltatók a béremelésre havonta dolgozónként 57 600 forint támogatási összeget igényelhetnek.

Takács Péter államtitkár közösségi oldalán a béremelésről szóló posztjához rövid idő alatt több tucatnyi alapellátói bejegyzés került, valamennyien a kimaradás okát firtatták. „Jogilag nonszensz és óriási negatív diszkrimináció lenne az,ha a NEAK-fogorvosok mellett dolgozó szakasszisztensek kimaradnának a béremelésből!” –olvasható a hozzászólások között. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)