Kigyulladt egy színház Budapesten

Leégett a Népligetben a volt bábszínház épülete hajnalban. A tűzoltók kiérkezésekor a 250-300 négyzetméteres épület teljesen lángokban állt. A tüzet harminc tűzoltó négy sugárral fél óra alatt eloltotta. Senki sem sérült meg, az épületet évek óta nem használták. A helyszínen még délelőtt is dolgoztak a tűzoltók. Azt, hogy mitől csaptak fel a lángok még vizsgálják.

2011. október 3., 19:29

Szinte nappali fényben dolgoztak a tűzoltók, annyira lángolt az épület. A fából épült színház minden négyzetmétere égett, a hőségtől alig lehetett megközelíteni - közölte az

RTL Híradó.

A lángok öt-hat méter magasra csaptak fel. A tüzet harminc tűzoltó próbálta eloltani. Lépésről lépésre haladtak, több fecskendővel oltották a lángokat, közben pedig próbálták szétbontani az izzó fadarabokat.

„Fél óra alatt sikerült a tüzet megfékezni, azonban az utómunkálatok órákon keresztül eltartottak, szerencsére személyi sérülés nem történt” – mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

A lángok még a környező fákba is belekaptak, így azokat is oltani kellett.

Még délelőtt is dolgoztak a Népligetben a tűzoltók. A fagerendák órákon keresztül füstöltek, így ezeket szétszedték, majd újból lelocsolták vízzel. A körülbelül 200 négyzetméteres épület szinte teljesen porig égett.

A bábszínházat 1989-ben újították fel, akkor díszelőadással adták át. Azóta viszont egyetlenegy előadást sem tartottak benne, évek óta üresen állt.

Azt, hogy mitől gyulladt ki a bábszínház, egyelőre nem lehet tudni. A legvalószínűbb, hogy az épületben hajléktalanok laktak, és ők okozták a tüzet.