Kiderült, miért állt le szerdán az összes 4-6-os villamos

Délutánra már újra üzemképesek lesznek a szerelvények – ígérte Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.

2021. október 6., 13:18

Szerző:

Szerda reggel számoltunk be róla, hogy visszavonásig nem indulnak el a 4-6-os vonalán a villamosok, most azonban az ok is kiderült. A Telex információi szerint a Combino-szerelvények vezetői szerda reggel egymás után azt kezdték el tapasztalni, hogy járművük homokszóró hibát jelez, ezért vissza kellett fordulniuk a remízbe, a BKK-nak pedig pótlóbuszok indításával kellett reagálnia a meghibásodásra.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, az átvizsgáláson kiderült, hogy a csúszásgátló homokot a pályára juttató szórófejek eltömődtek, nagy valószínűséggel a tartályokba került szennyezett, vizes, rossz minőségű homok miatt. A vezérigazgató elmondása szerint a BKV régóta ugyanattól a szállítótól rendeli a homokot, és bizonyára szállítás, vagy a tárolás ideje alatt kaphatott esőt a homok, amely ennek hatására összeállt. A villamosok  sorban állnak vissza forgalomba, délutánra pedig az összes újra üzemkész lesz – ígérte a BKV igazgatója.

(Kiemelt kép: Róka László / MTVA/Bizományosi)

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.