Kiderült, hogy mikor vonulhat börtönbe a veronai buszbaleset sofőrje

V. Jánost egy hónapja ítélték el Olaszországban.

2021. december 6., 09:44

Szerző:

Az olasz törvények szerint várhatóan 5-6 hónapon belül kell megkezdenie büntetése letöltését V. Jánosnak, ez azt jelenti, hogy tavasszal vonulhat börtönbe – írja a Bors. A veronai buszbeleset egyik áldozatának hozzátartozója azt nyilatkozta a portálnak, hogy nincs információ arról, hogy a buszvezető kezdeményezte-e, hogy Magyarországon ülhessen. Hozzátette: tény, hogy ha be is ad egy ilyen indítványt, az nem bír halasztó hatállyal.

A Bors azt írja, amennyiben V. János tavasszal nem vonul börtönbe, akár az Interpol vagy az Europol segítségével is előállíthatják az olasz hatóságok. A Szinyei Merse Pál Gimnázium sítúrájáról hazafele jövet a busz az autópálya egyik korlátnak ütközött, majd kigyulladt. Összesen 17-en, köztük diákok és tanárok vesztették életüket a balesetben. Az olasz hatóságok egy hónapja ítélték el V. Jánost, hat évet kapott.

(Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.