Ki volt a Disznó?

Olvasom a Népszabadságban, hogy ismét előkerült a Gripen harci gépek magyar „bevásárlásának” ügye. Svéd, osztrák és angol források egyaránt célozgatnak rá, hogy nálunk is volt négy-öt ember, aki piszkosul meggazdagodott ezen a bolton. Kik?

A magyarországi mély zsebű pontetátokkal – mint látom az újságban – három éven át tárgyalt a hosszú nevű osztrák gróf. A véletlenül megmaradt titkos feljegyzésekben „Disznó”-ként emlegették akkori pártunk és kormányunk e sáros képviselőjét, a megvesztegetendő disznófejű nagyurat. (Vele, vagyis Disznóval teljes három éven keresztül röfögött a külhoni arisztokrata, aki finnyás kékvére dacára nyilván nem vetette meg a mi sertésünk társaságát. Talán azért nem volt kellően óvatos, mert nem ismerte tapasztalatunkat, hogy aki korpa közé keveredik, azt felfalják a disznók. Így, kis „d”-vel.) No de, ki volt az a hosszú kezű magyar pocapotentát, aki ekkora mocskos disznóságba keveredett, s kevert minket is, balsors által rég megtépetteket?

Ki sározta be magát, amikor az „itt a kezem, nem disznóláb” ősmagyar mondóka szerint parolára nyújtotta kezét? Aztán meg a kenőpénzért.

Ha eddig lapított, márpedig nyilvánvalóan lapított (ha egyáltalán valóban volt efféle disznólkodás), akkor immáron elmondhatjuk róla, hogy ő egy hazug disznó. S ha rábizonyul a korrupció, nem mondhatja el magáról, hogy disznó szerencsés, sőt egyenesen „disznaja van”, hiszen kitúrta a mocsárból a nevét némely osztrák hetilap, s most minden moslék a nyakába ömlik.

A tettest nem sajnálom, nem mentegetem, hiszen sosem őriztünk együtt disznót, nem is jártunk egy csordában, sosem voltunk egy disznópásztor, egy kanász, egy csürhés alá rendelve. Ám ha meghívást kapnék egy jó kis disznótorra, nem esne ki a könny a szememből.

Hamarosan kiderül, hogy választási malacok vagy szopós malacok élnek-e többen ebben az országban.