Kevesebb az öngyilkos
Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapja szeptember 10. A társadalmi prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet a Lélekben Otthon Alapítvány is, amelynek elnöke, Oriold Károly a 168 Órának elmondta: – Tavaly idehaza 1927 öngyilkosságot követtek el; ez 12 százalékkal kevesebb az előző évinél.
A jelentős csökkenés a szakmai és civil összefogás, valamint a felvilágosító kampányok eredménye is. A kedvező változás oka lehet az is: egyre többen mennek külföldre, remélvén, hogy kiutat találnak problémáikból.
Az alapítvány 2012 óta díjazza azokat a civil személyeket, akik sokat tesznek az öngyilkosságok megelőzéséért. Idén a díjat Veres Előd statisztikus kapta, aki korábban a KSH Egészségügyi Statisztikai osztályán dolgozott.
– 1970 és 2002 között 133 ezer öngyilkosság történt Magyarországon. Az összes eset adatait elemeztük, a tragikus tettek hátterét és tendenciáit próbáltuk feltárni – magyarázta a díjazott a lapunknak.
Kutatásaiból például az is kiderült: a legtöbb öngyilkosság nálunk hétfőn történik, az elkövetők többsége 45–55 év közötti alkoholista, elvált férfi. Sokan a születésnapjuk után szánják el magukat a végzetes tettre.
A Lélekben Otthon Alapítvány régóta küzd azért, hogy a háziorvosok hozzájuthassanak egy számítógépes programhoz, amellyel a veszélyeztetett betegcsoportnak segíthetnének. Például az orvos üzenhetne a betegének: szeretné látni, jöjjön el hozzá a születésnapja utáni időpontban. Egy ilyen program életet menthet, hiszen az öngyilkosságok megelőzésében az emberi odafigyelés, a kapcsolat a legfontosabb: a legkilátástalanabb helyzetekben is reményt és kapaszkodót nyújthat.