Kettős beszéd

„A magyar ember szeret mindent tudni, szeret jól értesült lenni, és azt hiszem, ez nagy szerencséje az országnak. Hiszen érdeklődés hiányában a demokrácia is elmaradna, mint egy rosszul előkészített előadás.” 1999-ben ezzel a mély értelmű mondattal vezette be a századvégi almanachokba az országértékelő beszéd fogalmát Orbán Viktor.

A Kiegyezéstől a negyvenes évekig hagyomány volt a kormányfői beszámoló – indokolta a fiatal miniszterelnök felkérését Mádl Ferenc eseményszervező, a Magyar Polgári Együttműködés elnöke.

A Vigadóban Fidesz-prominensekből állt a biodíszlet. Már csak egy hónap kellett, hogy magyar zászló lengjen a brüsszeli NATO-központ előtt. Sportosodott a közélet: Deutsch Tamás szakminiszter Kovács Attila elnök alól igyekezett kihúzni az MLSZ-széket, Torgyán József pedig a Fradi-trónjáról gyűjtött tapsot a B-középtől.

Beszédében öttusázott Orbán is: először eltörölte a tandíjat, aztán csökkentette az adókat, adókedvezményt adott, engedte az áfa-visszaigénylést, és ötödszörre alanyi jogon járó családi pótlékot ígért.

De ez még nem volt elég: további 37 pontban vizionált szebb éveket.

A jövő így elkezdődni látszott.

Bátran bokszolt Orbán az otthon ülő ellenzékkel: „Semmiképp sem ismerhetjük el, hogy van erkölcsi alapjuk arra, hogy követelésekkel lépjenek fel azzal a kormánnyal szemben, amelyik a Bokros-csomag súlyosan romboló következményeinek orvoslásán dolgozik.”

Orbán elfeledte, hogy „a kertek alatt lapulva” javultak a gazdasági mutatók, ezért a hozzáértők a megszorítások atyját hozsannázták. Sajgott még a kampányseb. Dúlt az egészpályás dühödt letámadás.

A millenniumi zászlós anyák és az árvizek évében végre megnyugodott a miniszterelnök: a bennünk lakozó hajlamok közül mindenkinek a jóra valót ajánlotta. 2000-ben angol paródiával nyitott: „Mielőtt elmondom a beszédemet, szeretnék önöknek mondani valamit.” Lett is belőle vezéri vízió: három gyerek, három szoba meg négy kerék.

Ahogy nőtt a fideszes önbizalom, a jövő újra elkezdődött. Egy évvel később már magabiztosan járt a vízen Orbán. Láttatta, hogy a rendszerváltó nép sodródó ladikját erős marokkal irányítja: „Magyarország ma már inkább egy olyan hajóhoz hasonlít, amelynek alkatrészeit sikeresen kicseréltük, ahová nem szivárog a víz, ahol az eresztékek biztosan tartanak, a hajótest – úgy tűnik – a legerősebb hullámokat is jól bírja.”

Közben elvitte a víz a pénzt. A büdzséből az áradás „lopott”, a Széchenyi tervből pedig bankot robbantottak az élményfürdők. A miértre Orbán tudta a választ: „Egyikünk sem szeretne úgy járni, mint az egyszeri gazda, akitől megkérdezték, hogy miért olyan bő a mellénye. Mire azt válaszolta: hát mert volt miből. Akkor miért olyan rövid? Hát mert nem jutott.”
Osztogatásra jött a megosztás. Mire kampányszél lobogtatta a 2002-es plakátokat, egymásra haragudtak szomszédok, iskolások, családok. Meg kellett tanulnunk: csak a kokárdás az igazi magyar.

Közben a jövő megint elkezdődött: „A levegőbe emelkedett rakétát nem lehet visszaparancsolni a Földre. Hasonlóképpen Magyarországot sem lehet visszafordítani a múltba.”

Orbán látta, hogy lesz magyar olimpia, épülnek hidak, autópályák. (Kiderült: túl nagyot álmodtak az álmok álmodói.)

A fideszes rétor tudatta: választás jön, ahova érdemes elmenni, hiszen „egy vasárnap délelőtt megér négy évet”. Gondolta, neki biztosan. Nem lett igaza. Medgyessynek sem ért annyit. A szocialista kormányfőt két évvel később saját „puccsistái” váltották le.

A voksolás után bizonytalan lett a fideszes jövő és vele az ellenzéki Orbán. Ám az évértékelés nem maradt el. Igaz, már az sem volt biztos, beszéd-e a beszéd: „Tisztelt külügyminiszter úr, hogy beszéd lesz-e, azt nem tudom, de van néhány gondolatom, amit szeretnék önökkel megosztani.”

Volt ok az ijedségre: Medgyessy száz napon át osztogatott, a nép vastapsolt a szocialistáknak.

Úgy tűnt, eltöröltetett a fideszes jövő. Valami más kezdődött: a kettős beszéd ideje. Megtanultuk, hogy az unión kívül is van élet. Csatlakozásellenes volt a jobboldali retorika. Orbán korrigált is meg nem is: „A belépés mellett szóló érvek valamivel többet nyomnak a latban.”

Egy évvel később összetöpörödtek a magyar családok. Szorongott Orbán, hiszen szerinte még a mesében is válságmenedzserekké váltak a varázslók, amikor kivezették az eltévedt vadászt az erdőből.

„Magyarországon semmi sem az, aminek látszik” – szónokolt az ellenzék vezére.

2005-ben a Fideszre ütött vissza ez az orbáni mondat. Pártcsörtévé vált ugyanis a külhoni magyarok állampolgárságának és a kórház-privatizációnak az ügye. Csak magára figyelt az ellenzéki párt, és az erőszakolt referendum eredményétől sebeket kaptak az erdélyiek, a vajdaságiak és a felvidékiek.

A sikertelen referendum után jobbnak látta, ha Gyurcsányra zúdít össztüzet. Õ a hibás – tudatta már akkor is. A luxuskormány, luxusprofit, luxuspolitika „szentháromságával” nyitott 2006-ban.

„Ez a kormány ennyit tud: ígérget, vagy a Fideszt kergeti” – hajtotta a szocialistákat.

Hiába. Vesztett ismét. Nem jött be a kormányfővitán a munkáspárti imidzs. Szeptemberben Õszödre a Kossuth tér felelt, Orbán pedig egyre dühösebb lett.

2007-ben már nem érte be egyszerű kormányváltással: „Én azt mondom, ideje volna ezen már változtatnunk. Legyen most másképp. Legyen úgy, ahogy igazságos. Fizessenek a hazugok! Először fizessenek a hazugok! Fizessenek azok, akik becsapták, megtévesztették és félrevezették az embereket!”

Jobbikos volt a súgógép, fideszes a hatalomvágy.

Tavaly ismét eljött a kettős beszéd ideje. Orbán jelezte: csak a szépre emlékezik 2007-ből. A maga módján sikerült neki: „Azért döntöttem így, mert a rossz dolgokról úgyis tud mindenki. Mindenki tudja, hogy mit művelt a kormány, hogy átvertek bennünket. Mindenki tudja, hogy az emberek mérgesek, mindenki tudja, kiábrándító helyzetben van az ország, mindenki tudja, hogy a kormány beleragadt a múltba, a rossz, felkészületlen és szellemtelen kormányzás okozta bajok tartják fogva. Mindenki látja Magyarországon, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és hiába az új politika ígéretei, ma már egy szavukat sem hiszi el senki.”

Ismét népszavazásra készült az ország („a középosztály harca a vizitdíj ellen”), Orbán pedig tudatta: mégsem rajtolt el az évenként beharangozott jövő. Az ugyanis szerinte az igennel kezdődik.

Vagy a nemmel – tehetjük hozzá. Mikor mit hoz a fideszes idő.