Két hónapig a gyalogosoké lesz a Lánchíd és az Országház közötti szakasz

Ivókutak mellett piknikezni, tollaslabdázni, napozni is lehet majd a rakpart felújítása miatt

2021. június 9., 17:26

Szerző:

Pihenőpartot alakítanak ki a pesti alsó rakpart Lánchíd és az Országház közötti lezárt szakaszán két hónapra – jelentette be a főpolgármester kabinetfőnöke.

Balogh Samu elmondta, hogy a pesti rakpartnak ez a szakasza június 18. és augusztus 15. között a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz, még a hétköznapokon is. A pihenőpart kialakítására a fővárosi önkormányzat a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-t és a Város és Folyó Egyesületet (Valyo) kérte fel.

Tömör Miklós, a Valyo projektvezetője elmondta, hogy az érintett terület 70 ezer négyzetméteres, ebből 40 ezer négyzetmétert aszfalt borít.

A rakpartszakaszon száz növényt, ivókutakat, utcabútorokat, például piknikasztalokat, napozóágyakat is kihelyeznek. Felfestenek például tollaslabdapályát is.

A projekt költségvetése 10 millió forint – írja a HVG.

Balogh Samu elmondta, a Lánchíd és a Margit híd között a rakpart felújítása miatt le van zárva, ebből adódott a lehetőség, hogy az említett, üresen álló szakaszon pihenőpartot hozzanak létre ideiglenesen, kísérleti jelleggel.

(Kiemelt kép: MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.