Kész tervek sincsenek még, de egyre csak nőnek a Közlekedési Múzeum költségei
A 444.hu arról érdeklődött a Városliget Zrt.-nél, hogyan áll a projekt előkészítése, illetve elkérték az elkészült terveket. Azt a választ kapták: „Az intézmény végleges tervének bemutatását előre láthatóan 2017 első negyedévében fogjuk tudni megtenni."
A portál szerint ennek fényében hiteltelennek számítanak az eddig közzétett látványtervek. Mivel még nincsenek végleges tervek, a költség is változhat, és kicsi az esélye, hogy csökkenni fognak. Ráadásul teljesen feleslegesen zárták be és bontották le a múzeumot, mivel még nem tudják, mit és mikor kezdenek építeni.
Az elmúlt három hónapban 250 millió forinttal emelkedtek a tervezés, elszállítás és bontás költségei. A Közbeszerzési Értesítőben a 444.hu észrevette: október 10-én az eredetileg 549 milliós szerződést 750 milliósra növelték. A Mérték Építészeti Stúdió Kft. 2015. november 21-én gyorsított eljárásban nyerte el a megbízást a tervek elkészítésére, a szerződés adataiból azonban semmi nem derül ki arra vonatkozóan, hogy mikorra kell elkészülniük.
A bontási munkák szerződésében szereplő összeg 150 millióról 200-ra emelkedett december 12-én a Közbeszerzési Értesítő szerint.
A bezárásnak költségei is vannak, 370 millió forintot adott a kormány a Szépművészeti Múzeumnak és a Közlekedési Múzeumnak a jegyárbevétel-kiesések miatt egy 2015-i határozata alapján.