Kerekítsünk csak!
Györky Zoltán A kerekítés veszélyeiről című írásában (2009. szept. 17.) megrója Del Medico Imrét, hogy az elcsatolt magyar területekről szóló elemzésében Szlovákiáról mint 50 ezer négyzetkilométeres területről ír, holott az a valóságban csak 49 034 négyzetkilométer. Kioktatja, mekkora hiba adódik az „elnagyolt” kerekítésből, hány európai miniállam férne el egy ekkora területen.
Amikor a világ különböző jelenségeit számokkal jellemezzük, szinte mindig kerekítünk. Ha megkérdezik tőlünk, mennyi a pontos idő, hiába látjuk a másodpercmutatós óránkon, hogy 10 óra 25 perc 11 másodperc van, általában csak annyit mondunk: 10 óra 25 perc, vagy 5 perc múlva fél 11. Senkit nem zavar, hogy 11 másodpercet tudatosan tévedtünk. Pedig ennyi idő alatt az autópályán még a sebességkorlátozás betartásával is (kerekítve) 400 métert tudnánk megtenni.
Ha valakinek az életkora iránt érdeklődnek, akkor újszülöttnél azt mondjuk, két órája született, a csecsemőnél, hogy két és fél hónapos, de nagyon meglepő volna, ha egy felnőttől azt hallanánk, hogy ő 72 éves, 11 hónapos és 19 napos. Pedig még ez is kerekítve van.
Az érthetőség végett szinte mindig kerekítenünk kell. Hogy egész pontosan mekkora ez a „pontatlanság”, az általában érdektelen, gyakran nem is tudjuk. Nem a tényleges mértéke számít. Csak az a fontos, hogy nagyságrenddel vagy nagyságrendekkel legyen kisebb a meghatározandó, a kerekített értéknél.
Az említett, a trianoni szerződésről szóló cikket sokkal könnyebb olvasni, és egyszerűbb a lényegének a megértése, ha 50 ezer négyzet-kilométeres Szlovákiáról vagy Felvidékről ír a szerző, mint ha kiírná a ráadásul szintén pontatlan 49 034 négyzetkilométert. Mert ez a valóságban 49 034 617 468 négyzetméter. Bár az utolsó hat számjegyben egyáltalában nem vagyok biztos. De ezzel legalább lehetőséget adok Györky Zoltánnak, hogy engem is kijavíthasson. Rám bizonyíthatja, hogy – mondjuk – 896 négyzetmétert tévedtem. Kioktathat, hogy ekkora területen egy parkolóban hány gépkocsi férne el, vagy egy ilyen méretű papirosba hány gombostűt lehetne egymás mellé beszúrni.
Az ilyen szemléletre mondják azt, hogy nem látja a fától az erdőt. A 168 Órában megjelenő írásokban – természetesen amikor szükséges – a fákat, sőt a szálkát is észre kell venni, de amikor az erdőt kell látnunk, akkor azt mutassuk be.
Quittner Pál
Budapest