Kényszerített tartalékosok
A tömeges migrációra hivatkozva a honvédelmi miniszter elrendelte mintegy 500 tartalékos katona behívását.
Elsősorban annak az aktív állománynak a laktanyán belüli feladatait látják majd el, akik az ideiglenes biztonsági határzár, illetve a Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat feladataiban vesznek részt. „Az önkéntes műveleti tartalékos katonák emellett a határ mentén zajló munkálatok során a rendészeti feladatok kivételével minden egyéb tevékenységbe is bevonhatók” – közölte a honvédelmi tárca.
Vadai Ágnes, a DK alelnöke, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja a 168 Órának elmondta: a kormány alkotmányellenes módon hadgyakorlatnak álcázza a honvédség aktív részvételét a határvédelemben.
– Az önkéntesség pedig csak részben igaz, sokakat ugyanis bekényszerítettek a tartalékos rendszerbe. Számos volt katona, aki szolgálati nyugdíjba vonult, inkább vállalta: aláírja az önkéntes tartalékos szerződést azért, hogy mentesüljön az Orbán-kormány által kivetett, a szolgálati járandóságot sújtó adó alól.