Hatalmas emelésre készülnek a pékségek

Egyelőre nem lehet látni, hol állnak meg az árak.

2022. augusztus 3., 13:15

Szerző:

 A pékek a kenyér és minden más termékük árának emelésére készülnek, mert az alapanyagok mellett az energia is rohamosan drágul – írja a Telex.hu.

Néhány hét múlva a legolcsóbb kenyér kilója is drágább lesz ezer forintnál, a jobb minőségűek még többe kerülnek majd. A pékségek gazdaságos működését egyre többféle nehézség akadályozza, a versenyt a kisebb cégek nehezen bírják. Közben a kézműves pékségek térhódítása azt mutatja, hogy a vásárlók ízlése megváltozott az utóbbi években, a nagy cégek tömegtermékeit egyre kevesebben keresik.

Mostanában már másodszor emelte fel a liszt árát a szállító – mondta a Szeged melletti, kétezer fős falu, Újszentiván pékmestere a Telex riporterének. Három hete 23, azóta újabb 25 százalékkal lett drágább a legfontosabb alapanyag, és még szeptemberre is újabb áremelés várható. Ősztől drágább lesz a többi alapanyag, a margarin, a sajt, a vaj meg a húsáru is, amit a különféle kiflikhez, pizzákhoz és pogácsákhoz használ a pékmester, aki harminc éve dolgozik a szakmájában – írja a lap.

A korábbi években előfordult, de az utóbbi időben nem hallott arról, hogy pékséget zártak volna be Csongrád-Csanád megyében – válaszolta a Telex kérdésére Varga Ferenc, a majdnem négyszáz vállalkozót, a szakma teljesítményének 65 százalékát képviselő Magyar Pékszövetség elnökségének tagja. Szerinte a pékségeket sokféle gond sújtja mostanában. Pék szakembert évek óta nagyon nehéz találni: a fiataloknak nem vonzó a pálya, a munka nehéz, nyáron is nagy hőségben kell dolgozni, ráadásul éjszaka, hajnalban és szombat-vasárnap meg ünnepnapokon is műszakba kell menni. Közben az energiakiadásaik nőnek, a szállítási költségek szintén, és mindenféle alapanyag ára is növekszik. Az elmúlt évtizedek során egyre igényesebbek lettek a magyar vásárlók, a jobb minőségű és egészséges termékeket egyre többen keresik, azok előállítása pedig költségesebb.

 Varga Ferenc szerint a béreket azért kellett emelni – eddig is ez volt a legnagyobb arányú tétel a költségeken belül –, hogy a jó szakembereket megtartsa a cég. Mórahalomra most még két pék kellene, de munkaerőt nagyon nehéz találni. A termékek hagyományos módon készülnek, amihez hozzáértő és gyakorlott szakmunkások kellenek. Közben az energia ára feljön a második legnagyobb kiadási tétel szintjére, az alapanyagokra elköltött pénz pedig a folyamatos áremelések ellenére is a harmadik legnagyobb költségtétel marad. A pékségek termékeinek áremelése elkerülhetetlen, erről Varga Ferenc nem szeretne találgatni, de szerinte a legolcsóbb kenyér kilója is mindenhol hamarosan ezer forint felett lesz, és még nem lehet látni, hol állnak meg az árak – írja a lap.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: Unsplash)

A bevételek növelése és a kiadások csökkentése érdekében vezet be új intézkedéseket ősztől a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó, városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. Pécsen – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t.

Az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a nyári táborokhoz kapcsolódó szülői panaszok miatt.