Kémelhárító lesz a Főkefe új vezérigazgatója

Göbölös Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal egykori főigazgatóját nevezi ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. élére Tarlós István főpolgármester – tudta meg a hvg.hu.

2017. május 16., 19:18

Fotó: FKF.hu

A lap meg nem erősített városházi információk alapján azt írja, Tarlós István bizalmasa, Földi László biztonságpolitikus tanácsára ülteti az egykori kémelhárító dandártábornokot a vezérigazgatói székbe, mondván, a cégre ráfér némi tisztogatás, rendteremtés.

Göbölös pályafutását a honvédségnél kezdte hivatásos tisztként, később a Katonai Biztonsági Hivatal elemzője, majd a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat igazgatója lett. 2011-ben nevezték ki az Alkotmányvédelmi Hivatal élére, amelyet 2015 márciusában hagyott ott.

Az Index akkor azt írta: egy állománygyűlésen „nagyon csúnyán letolták az állomány tagjai előtt, Göbölös ezért még aznap kérte a felmentését”. A hvg.hu pedig arról írt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter elégedetlen volt Göbölös munkájával, és azért kellett távoznia, mert „nem tudta teljesíteni vállalt feladatait a kémelhárítás, gazdaságbiztonság és értékelés-elemzés területein”.

Göbölös László 2016 nyarán a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bankhoz szerződött, hogy tapasztalataival segítse a pénzintézet biztonságpolitikai munkáját, novemberben azonban távozott.

Kinevezése már csak azért is ellentmondásos, mert a hulladékkezeléshez nem ért, mégis neki kellene stabilizálnia az egyre labilisabb pénzügyi helyzetben lévő FKF-et. A közterület-fenntartó tavaly októberben kényszerűen csatlakozott az újonnan létrehozott állami szemétholdinghoz, korábban stabil pénzügyi helyzete azóta romlik, mivel az elvégzett szolgáltatás ellenértékének csupán kis részét kapta meg.