Kémek hídja

Tudom, hogy megtörtént, hiszen 1960-ban már újságolvasó voltam. A szuperkém Abel ezredes és a U–2-n lelőtt Powers pilóta történetével sem most, a moziban ismerkedtem meg. Ám a „valóságos történet alapján” felirat mindig csupán fügefalevél. Ugyanis a „megtörtént” jelző nem hordoz semmiféle esztétikai minőséget. Nem történt meg az Odüsszeia, az Isteni színjáték, de még a rémségesnek gondolt Macbeth keze sem volt véres, sőt: nevezett király derék és sikeres uralkodó volt. Ám ettől, hogy „csak úgy kitalálták”, Homérosz, Dante, Shakespeare még zseni.

Ha ezen az axiómán túljutottunk, vegyük szemügyre a szereplő személyeket, az alkotókat. Spielberg olykori, szaporodó „lazázásai” dacára beleírta magát a mozi történetébe. A Coen testvéreknek egy filmjét sem hagynám ki. Tom Hanks világhírét tudomásul veszem, bár nem rajongok érte. Ám ismerjük el: valóban lehet csábító a színlap. És mert átéltem a második világháborút is, a hidegháborút is, minden aprólékosan érdekel, ami erről a korról szól. Motiválva voltam hát. Mégis: a film végén csalódottan botorkáltam ki. Azon kívül, hogy Donovan ügyvéd tiszteli az amerikai alkotmányt, rendes ember, míg a német demokratikusak meg a szovjetek nem, sőt... Ez kevés. Azt hiszem, csekély invencióval estek neki a történetnek az előállítók. Az NDK-s helyszíneken meg olyan propagandafilmet forgattak, amilyenért a Moszfilm stúdióiban is megnyalta volna hajdani száját a főnök.

A játéktér egyben harctér. Itt vagyunk mi, a jók, amott a mások, a rosszak. Magunk írjuk a forgatókönyvet, úgy győzünk, olyan arányban, ahogyan akarjuk. Az amúgy hosszúra hagyott történet azonban a maga körén belül is következetlen, egyenesen gyermeteg olykor. Csalódás hát az én számomra a Kémek hídja, de – olvasva a kritikai visszhangot – ez erősen kisebbségi vélemény. Ne higgyenek nekem, csak maguknak!

(Rendezte: Steven Spielberg.)

Bölcs István