kedd - A Fidesz nem zárja ki a regadó eltörlését

Átalakulhat a regisztrációs adó rendszere, a jövő évi választások nagy esélyese, a Fidesz tervei között ugyanis az adófajta részleges eltörlése is szerepel. Az autókereskedők szerint alacsonyabb és arányos regisztrációs adóra volna szükség, az eltörlés viszont azzal fenyegethet, hogy roncsok lepik el az országok. Igaz, az érintett járművek körének korlátozásával enyhíteni lehetne ezt a hatást.

2009. december 7., 21:40

"Bár még korai lenne bármilyen konkrét adólépésről nyilatkozni, mindenképpen számolunk azzal a lehetőséggel, hogy átmenetileg eltöröljük az 1600 köbcentiméternél kisebb motorral hajtott autók esetében a regisztrációs adót" - mondta az [origo]-nak Varga Mihály, a Fidesz gazdaságpolitikusa, korábbi pénzügyminiszter.

A regisztrációs adó rendszerének átalakítása nem most vetődött fel először, a Fidesz már az előző választások előtt is felvetette, hogy a viszonylag kis motorral szerelt autók esetében eltörölnék ezt az adónemet. A gazdasági válság miatt visszaeső autóeladások miatt egyes autókereskedők és -importőrök is felvetették a regadó rendszerének átalakítását, abból kiindulva, hogy a regisztrációs adó differenciált mérséklése olcsóbbá tenné az autókat és így javíthatná az eladási statisztikákat.

A regisztrációs adót a járművek magyarországi forgalomba helyezésekor kell megfizetni (vagyis vagy az új, vagy pedig a külföldről behozott használt autókra vonatkozik), az adó mértéke a jármű környezetvédelmi besorolásától és a motor nagyságától függ.