„Születésnapom március 1., névnapom pedig Mikulás” – Kásler Miklós a parlamentben is nagyot ment

2020. május 25., 15:17

Szerző:

Több ellenzéki kérdést is kapott Kásler Miklós az ellenzéktől a parlament hétfői ülésén. 

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt firtatta, lesz-e felelőse azoknak az ügyeknek, amikor azért szenvedtek egészségkárosodást emberek, mert a veszélyhelyzeti intézkedések miatt nem kaptak megfelelő orvosi ellátást, vagy kirakták őket a kórházakból. A magyar egészségügy látleletének nevezte egy 33 éves, gyermekes nő esetét, aki azért halt meg, mert nem kapott megfelelő ellátást. Szerinte az ügyben már korábban vizsgálatot kellett volna elrendelni.

Azt mondta, a kormány hónapok óta háborúsdit játszik, a háborúk többsége azonban úgy zárul, hogy a legtöbb veszteséget a civil lakosság szenvedi el.

Kásler Miklós erőforrási miniszter közölte, egész életében emberi életeket mentett, de soha nem csinált emberi tragédiákból politikai előnyt, főleg nem heccet. Hozzátette: minden emberélet fontos, minden beérkezett észrevétel miatt elrendelte a vizsgálatot. Jelezte, a fiatal nő halála miatt még május 12-én indult vizsgálat.

Elmondta, nem akarja a vizsgálat eredményét megelőlegezni, de úgy látja, nincs összefüggés a járvány miatt elrendelt központi intézkedések és a haláleset között. Szerinte a képviselő elé ment a hatósági véleménynek, holott ehhez neki hiányzik hat év orvosegyetem, jó néhány év gyakorlat és pár száz el nem olvasott szakkönyv.

Kásler Miklós azt mondta, úgy látszik, hogy az ellenzék ezen a napon Kásler-napot tartott: ű

„születésnapom március 1., névnapom pedig Mikulás”.

Az Országgyűlés plenáris üléseKásler Miklós válaszol az Országgyűlés ülésén május 25-én

Dunai Mónika (Fidesz) az idősotthonok fenntartójának felelősségéről érdeklődött. Úgy látja, bár Magyarország sikeresen túl van a járvány elleni védekezés első szakaszán, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a fővárosi Pesti úti idősotthonban a gondozottak ápolása sem megfelelő, és más fővárosi fenntartású otthonban is komoly problémák merültek fel. Karácsony Gergely főpolgármestertől határozott cselekvés helyett csak magyarázkodást lehet hallani - vélte.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta: 55 ezren élnek idősotthonban, a fenntartó feladata a gondoskodás róluk. 3800-an élnek fővárosi fenntartású otthonban, és a főváros fenntartásában lévő idősotthonok minden tizedik lakója fertőzött, az elhunytak közül minden hatodik ilyen intézményben élt - magyarázta. Hozzátette: a Pesti úti otthonban 310-en fertőződtek meg és 45-en hunytak el közülük, az intézményben nem volt biztosítva a folyamatos orvosi ellátás és nincs elég ápoló. Megjegyezte, a gondozottak 7 százaléka dehidrált volt, 44 százalékukon találtak felfekvést.

„Ezek az elhanyagoltság jelei.”

- fogalmazott.

Kásler Miklós kiemelte: számára a legfontosabb mindig is az emberi élet mentése volt, de ebben a helyzetben, amikor példátlan nemzeti összefogás alakult ki, vannak, akik megfeledkeznek a feladataikról és hagyják veszni a magyar embereket.

A miniszter ma már egyszer jelentkezett, akkor a kiváló "miniszteri percekben" beszélt az orvosokról, parlamenti felszólalása előtt pedig Orbán Viktor védte meg, szinte meg se lehet számolni, hányszor: