Karikatúra miatt vesztett pert a Népszava egy KDNP-s politikus ellen

A bíróság első fokon úgy érvelt, hogy a karikatúra nem a keresztényeket gúnyolta, másodfokon viszont igazoltnak látta Vejkey személyiségi jogainak sérülését. 

2021. június 23., 18:18

Szerző:

Jogerősen pert nyert másodfokon a Népszava című napilap ellen Vejkey Imre kormánypárti politikus, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese, amiért az újság tavaly áprilisban, a COVID-19 világjárvány első hullámának kezdete után nem sokkal leközölte Pápai Gábor egyik karikatúráját, mely nevetség tárgyává tette az Operatív Törzset – írja a Magyar Nemzet információira hivatkozva a Media1.

A kisebbik kormányzópárt politikusa úgy érezte, hogy a karikatúra és szövege valójában magát Jézust gúnyolta, és ezzel megsértette a politikus személyiségi jogait, ugyanis ő a keresztény vallási közösség tagja, így „Jézus kigúnyolásával” valójában Vejkey-nek is megsérültek a személyiségi jogai. Perre vitte az ügyet, de először, első fokon elvesztette az eljárást a politikus, ami után azt mondta, a történtek után másodrendű állampolgárnak érzi magát - emlékeztet a lap.

Elsőfokon a Fővárosi Törvényszék azzal magyarázza a KDNP-s politikus keresetének elutasítását, hogy a perben kifogásolt rajz műfaját tekintve karikatúra, ezért azt annak műfaji besorolását figyelembe véve kellett a bíróságnak megítélnie. Megjegyezték: az Operatív Törzset kifigurázó rajz készítője a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktuális eseményekre reflektált, és központi témája nem vallási, hanem közéleti vonatkozású volt.

A bíróság szerint a karikatúra nem a keresztény vallás ellen irányult, nem a keresztény közösséget gúnyolta, nem akadályozta a keresztény embereket a szabad vallásgyakorlásban, „ezért a keresztény közösséget, így a felperest nem érte olyan súlyú jogsértés, amely a személyiségi jogi szankciók alkalmazását, illetve a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság korlátozását indokolná.” A bíróság akkor azt is kiemelte: egy személyiségi jogi per ebben az ügyben nem megalapozott, mivel a társadalmi viták eldöntése nem a Fővárosi Törvényszék feladata.

A másodfokon eljáró bíróság azonban most máshogy látta. Arra kötelezte a Népszavát, fizessen ki 400 ezer forintot kell fizetnie a KDNP-s politikusnak, valamint ezen felül a perköltséget is rátolják a lapra, amiért úgymond megsértette a karikatúrán amúgy ott sem lévő Vejkey Imre személyiségi jogait.

A rajz kapcsán egyébként különféle fenyegetések érték a híressé vált rajzot készítő Pápai Gábort. A fenyegetések miatt a párizsi központú Riporterek Határok (RSF) kétnyelvű közleményben jelezte, hogy megengedhetetlen, hogy Magyarországon zaklatnak egy karikaturistát.

 

(Kiemelt Kép: 168 Óra archív)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.