Nem volt karanténcédula az ajtaján, feljelentették Kozma Dominikot

2020. április 7., 16:16

Szerző:

Kozma Dominik is elkapta a koronavírust.  A világbajnoki bronzérmes sportolót telefonon tájékoztatták az eredményről, illetve arról, hogy ez szigorú otthonmaradást von maga után - írja az NSO nyomán a Blikk.

Az úszónak azt is megígérték, hogy kap majd egy karantént jelző piros cédulát, amit az úszó elmondása szerint először e-mailen akartak továbbítani, ám miután jelezte, hogy

nincs otthon nyomtatója, azt mondták, kiküldik neki.

Kedden délelőtt egy rendőr kopogtatott az úszó lakásának ajtaján, hogy leellenőrizze, otthon tartózkodik-e feleségével. Kozma persze otthon volt, de a rendőr ezek után hiányolni kezdte a piros cédulát, amit az ajtóra kellett volna ragasztania. A sportoló elmondta, miért nincs kinn a papír, a rendőr pedig még azt is megtette, hogy leellenőrzi, nincs-e véletlenül a postaládájában,

de hiába kereste, nem volt ott.

A rendőr szabálysértési feljelentést tett az úszó ellen, úgy is, hogy Dominik elmondása szerint önhibáján kívül nem került ki a piros cédula.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.