Karácsony Gergely levelet írt Ádernek, kéri, hogy az államfő ne írja alá a tb-törvényt

2019. december 17., 18:38

Szerző:

Levélben kéri Karácsoiny Gergely Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új társadalombiztosítási törvényt  – derül ki Budapest főpolgármesterének a Facebook-posztjából. A jogszabály módosítása szerint ha valakinek háromhavi járuléknak megfelelő , vagyis 23 ezer forintos hátraléka mutatkozik a számláján, akkor elesik az ingyenes ellátástól, s a máskor rutin vizsgálatért több tízezret, komolyabb beavatkozásért pedig több százezret, vagy akár egymillió forintnál is többet kell fizetnie. Karácsony Gergely erről azt írja, meggyőződése, hogy súlyosan aránytalan az a szankció, amely egy 25 ezer forintot sem elérő közteher-tartozást akár milliós nagyságrendű egészségügyi kiadás kiterhelésével kíván sújtani. 

„Miközben a társadalombiztosítás terheihez való hozzájárulás a teherviselő képesség szerint mindenkinek kötelezettsége, a jogalkotó álláspontom szerint nem alkalmazhat kirívóan aránytalan szankciót ennek érvényesítése érdekében. Alkotmányjogi szempontból az elfogadott szabályozás komolyan felveti a szankció aránytalanságára figyelemmel az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmét, illetve át nem gondolt társadalmi következményekkel járhat” – hangzik a főpolgármesteri jegyzet. 

Korábban a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Szakszervezeti Szövetség is tiltakozott a törvénymódosítás elfogadása ellen, a Párbeszéd pedig koporsót vitt Áder Jánosnak.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.