A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke Karácsony Gergelyt támogatja a stadionról szóló vitában

2019. november 25., 19:21

Szerző:

Karácsony Gergely hétfőn Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel az oldalán éa nyilvánosság elé bejelentést tenni, milyen feltételek teljesülése esetén támogatja a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság helyszínéül szolgáló 120 milliárd forintos stadion megépítését. Ezután a főpolgármester jelentkezett egy Facebook-poszttal is, amely szerint délután beszélt Sebastian Coe-val, a 2019 júniusa óta World Athletics néven futó Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkárával, aki a támogatásáról biztosította a programját. 

„Elnök úr egyetértett velem abban, hogy a globális sportrendezvényeknek túl kell mutatniuk önmagukon, társadalmi, egészségügyi, ökológiai és pénzügyi szempontból is fenntarthatónak, hatékonynak kell lenniük; a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottsági elnökeként számára is elsődlegesek voltak ezek a szempontok” – írta Karácsony Gergely. A főpolgármester öt feltétellel támogatja az atlétikai stadion megépítését:

  • Az elkövetkező öt évben az Orbán-kormány költsön 50 milliárd forintot a budapesti járóbeteg- és szakellátásra. Karácsony Gergely szerint budapestiek életének ezreit lehetne megmenteni, ha elég képalkotó berendezés állna rendelkezésre az egészségügyi intézményekben.
  • A stadion megépítésével együtt kezdődjön el a zöldfelületek növelése, a Csepeli Nagyerdő Program beindítása. A főpolgármester Budapest új tüdejét, egy új Városliget kialakítását tervezi.
  • Olyan beruházást szeretne, ami nemcsak az élsportot szolgálja, hanem ami tömegsport és kulturális rendezvények számára is nyitott lesz.
  • Minden szerződés legyen nyilvános, a lehető legátláthatóbb módon költsék el a pénzt.
  • A főpolgármester azt is kéri, hogy minderről még idén szülessen kormányhatározat.