Karácsony: Az Alkotmánybírósághoz fordulunk

Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul a fővárostól elvett terek ügyében – közölte a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.

2022. július 19., 20:21

Szerző:

Karácsony Gergely arra reagált, hogy előzőleg az Országgyűlés által elfogadott, a 2023-as költségvetés megalapozását tartalmazó törvénycsomag részeként elvették a fővárostól a Podmaniczky Frigyes teret, a Vörösmarty teret és a Széchenyi István teret (és a csatlakozó József Attila utcát). E budapesti közterületeknek korábban a fővárosi önkormányzatot terhelő üzemeltetési, kezelési, fenntartási és fejlesztési, valamint ellenőrzési közfeladatai és hatáskörei az V. kerületi önkormányzathoz kerültek.

A főpolgármester azt írta: "a döntéssel szemben előzetesen mind a Pénzügyminisztérium, mind az Igazságügyi Minisztérium, mind a Belügyminisztérium masszív alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg, eredménytelenül".

Karácsony Gergely közölte: a Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul "az önkormányzati autonómia semmibevétele miatt". Emellett a bíróságon pert indítanak a tulajdonelvonásért az alaptörvény szerint járó kártalanítás érdekében - tette hozzá.

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely Facebook-oldala)

A BRFK részletes választ küldött szerkesztőségünknek azzal kapcsolatban, mi is pontosan a sorsa a Szabó Bálint szegedi ügyvéd által belengetett budapesti gazdatüntetésnek. A rendőrség információi szerint a kért útvonalra már korábban bejelentett rendezvények miatt augusztus 20-ára nem kaptak területfoglalási engedélyt, de a tüntetést megtarthatják, csak éppen a belvárosba nem mehetnek be.

Kedd éjfélig hőségriadót hirdettek a tikkasztó hőmérséklet miatt. A forróság a házi kedvenceink szerveztét is megviseli. Önfeledt futkározás közben is megtörténhet a baj, de egy közös utazás során is túlhevülhetnek az állatok. Minden esetben a gazdik felelőssége a hőguta elkerülése.