Kántorné Varga Mónika lett a Vas vármegyei Alsóújlak község polgármestere

Kántorné Varga Mónika független jelöltet választották meg polgármesternek a vasárnapi időközi választáson a Vas vármegyei Alsóújlakon.

2023. július 2., 21:21

Szerző:

Kardos Andrea elmondta, azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert az előző polgármester a szintén függetlenként megválasztott Németh Tibor március 27-én elhunyt. A 463 választásra jogosult közül 147-en vettek rész a voksoláson, Kántorné Varga Mónika, aki egyetlen jelöltként indult a polgármesteri tisztségért 130 szavazatot kapott, 17 szavazat érvénytelen volt  – közölte a jegyző.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Isza Ferenc / AFP)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.