Kampányt indított a Human Rights Watch, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból

2018. május 23., 12:20

Szerző:

A Human Rights Watch jogvédő szervezet azt követeli, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból. A jogvédők megelégelték, hogy a német kereszténydemokrata párt semmit nem tesz az ellen, hogy testvérpártja rendre megsérti az emberi jogokat – szúrta ki a 444 a HRW blogbejegyzését.

A szervezet vezetői, Wenzel Michalski és Philippe Dam szerint a néppárti vezetők hallgatása csak bátorítja Orbán Viktort, hogy folytassa elnyomó politikáját. Úgy vélik, itt az ideje, hogy a CDU-CSU pártszövetség sarkára álljon, és végre kizárja a Fideszt. Úgy látják, hogy a kormánypártok megállás nélkül populista és xenofób kampányokat folytatnak, törvényi eszközökkel félemlítik meg a korrupció ellen küzdő civileket, sorosoznak, és az egyik kormánylapban, a Figyelőben listázzák az állam állítólagos ellenségeit.

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Indoklásuk szerint a magyar kormány több olyan jogszabályt elfogadott az elmúlt években, amelyek csökkentik a magyarok szabadságérzetét. Kiemelik ezek közül a „külföldi finanszírozású ügynökszervezetekről” szóló törvényt, ami orosz mintára listázza a civil szervezeteket. Felhívják arra is a figyelmet, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány nemrég jelentette be, hogy Budapestről Berlinbe költözik, a magyar parlament pedig épp most készül elfogadni a civiltörvényhez hasonló szellemiségű törvényt, a Stop Sorost.

– A CDU és a CSU vezetőinek dönteniük kell: vagy megtűrik a Fidesz visszaéléseit és hagyják, hogy ilyen rezsimek formálódjanak a pártcsaládjukban, vagy elutasítják ezt és kilökik maguk közül az ilyen politikai viselkedést tanúsító pártokat. Kampányunkban arra szólítjuk fel őket, hogy álljanak ki az európai értékek és a demokrácia mellett

– írják a jogvédők.

Kampányuknak külön hashtaget is adtak #ExpelFidesz néven.

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.