Kampányfinanszírozás: megtiltanák a külföldi adományok elfogadását

Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett megtárgyalhatja azokat a változtatási javaslatokat, amelyeket kormánypárti képviselők tettek a kampányfinanszírozás átalakítására.

2013. május 22., 06:52

A Ház ülése a szokásosnál egy órával korábban, reggel 8 órakor kezdődik. Ennek oka feltételezhetően az, hogy a képviselőknek napközben összesen kilenc törvényjavaslat általános vitáját kell lefolytatniuk.

A napirend előtti felszólalásokat követően elsőként a fideszes Cser-Palkovics András és a kereszténydemokrata Vejkey Imre kampányköltségek átláthatóvá tételéről szóló és a választási eljárási törvényen módosító indítványa kerül terítékre. A kormánypárti politikusok azt kezdeményezik, hogy az egyéni képviselőjelöltek egyenként egymillió forintot, míg a pártok jelöltenként ötmillió forintot költhessenek a jövő évi országgyűlési választásokon. Javaslatuk emellett megtiltana mindenféle külföldi adományt a pártoknak.

Ezt követően az idei költségvetés módosításáról, a rendészeti tárgyú törvények változtatásairól, továbbá a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló törvényjavaslat elfogadásáról is vitatkozhatnak a képviselők.

Az ülésnap hátralévő részében napirendre kerül még az egyes állami ingatlanok ingyenes tulajdonba adásáról, valamint a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény módosítása, majd a Margitsziget helyzetének rendezésével összefüggő jogszabály-változtatások is.

Feltehetően már az esti órákban kezdődhet vita a honvédségi adatkezelésről és a katonai igazgatási feladatokról szóló törvényjavaslatról, valamint a bírósági végrehajtással kapcsolatos módosításokról.