Kállay László: Még nem találták ki azt a szabályozást, amely meggátolná a korrupciót

– A januárban hatályba lépő új közbeszerzési szabályozást Hadházy Ákos, az LMP társelnöke lopástechnikai törvénynek nevezte, a Transparency International Magyarország pedig azt állítja, hogy a közpénzek felhasználásának szigorításával, illetve a közbeszerzési verseny élénkítésével indokolt módosításokkal a kormány megkönnyítheti, hogy a közpénzek átláthatatlanul kerüljenek haveri zsebekbe. Könnyebb lesz lopni?

– Nincs az a szabályozás, amely erős szándék esetén ki tudná küszöbölni, hogy korrupt módon történjenek a közbeszerzések.

– Ellenben megkönnyítheti.

– Igen, de arra is számos példa van, amikor ellenkező céllal használják a jogszabályt. A Közgép esete beszédes példája annak, miként működik a rendszer. A cég egészen addig elnyert minden megpályázott munkát, amíg Simicska Lajos össze nem veszett Orbán Viktorral. Amikor a konfliktus kirobbant, épp folyamatban volt a győri kikötő építésének beszerzése, és a Közgép volt az egyik ajánlattevő. Annak érdekében, hogy kizárhassák Simicska cégét, szigorúan betartották a törvény előírásait. Megnézték, mekkora kapacitású vízi járművet tud szolgálatba állítani a Közgép, és mivel a pályázati anyagban szerepelő szám és a valós adat között volt némi eltérés, a vállalkozást kizárták. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a közbeszerzés szabályozása fontos dolog, de semmilyen irányba nem dönti el, hogy milyen lesz a folyamat. A korrupció inkább szándék, szokások és elfogadás kérdése. Viszont a szabályozói változásokat jól lehet kommunikálni, újra meg újra el lehet mondani, hogy ez most már tényleg olyan, amely keretei között akár korrupciómentesen is lehetne közbeszerezni.

– Az azért nem hangzik biztatóan, hogy az új szabályozás értelmében a kormány felmentést adhat a közbeszerzések alól, ha „az eljárás alkalmazása nem szolgálná a közpénzek hatékony felhasználásának célját”, illetve a „támogatási összeg gazdaságilag legkedvezőbb módon történő felhasználását” közbeszerzés nélkül lehet biztosítani.

– Igen, mert sokan azt nézik, hogyan lehet visszaélni ezekkel a szabályokkal.

– Csak a gyakorlatból indulnak ki.

– Ez van a fejünkben, pedig az igazi probléma nem a szabályozásban van, hanem az alkalmazásában. Különben nem mindig rosszak a könnyítések. Mondok egy példát, itt, a Corvinus egyetemen egy műszerhez be kellett szerezni egy szenzorsort, amelyet egyetlen cég gyárt az egész világon. Nem volt értelme közbeszereztetni, mert nem lehetett kitől három árajánlatot bekérni.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Kállay László

a Budapesti Corvinus Egyetem docense

1975–1980: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, elméleti közgazdaságtan,
2002–2005: BCE, közgazdaságtudományi PhD,
1995–2002: Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet, igazgató,
2002–2004: Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet, igazgatóhelyettes,
2004–2010: Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium, főosztályvezető,
2010-től: BCE, Kisvállalkozás-fejlesztési Központ, igazgató.

– Az uniós támogatások felhasználása eleve a korrupció melegágya, ehhez képest most ezen a területen is enyhébbé válnak a szabályok.

– Sok a pénz, sokat lehet lopni belőle. A projekt kedvezményezettje, az adott pályázat nyertese azonban primer módon nem tud hozzájutni a korrupciós járadékhoz, neki számlákkal alátámasztva el kell számolnia a pénzzel. A járadék annál jelenik meg először, aki megvalósítja a projektet, vagyis épít, szolgáltat, elad. És itt jön be a közbeszerzés jelentősége. Amikor egy önkormányzat például szennyvíztisztító-beruházást valósít meg, nem mindegy, kit bíz meg a munkával. Ha a kivitelező túlárazza a projektet és korrupciós járadék keletkezik, abból vissza tud juttatni a kedvezményezetthez. Ennek enyhe formája, amikor az építő kifizeti a pályázat önrészét. Magyarországon azonban ennél jóval komolyabb jeleit is láthatjuk a döntéshozók iránt érzett hálának, például akkor, amikor a korrupt módon, túlárazással szerzett pénzt a nyertes vállalkozás arra fordítja, hogy pozíciókat szerez a médiában, és a szívesség tárgya az, hogy az adott médiumot olyan irányba állítja, ami a kormánynak kedvező. De lehet a döntéshozók és rokonaik üzleti tevékenységét segíteni vagy az ingatlanvásárlásukba is be lehet építeni kedvező feltételeket. Olyan pénzáramlások történnek, amelyek legálisnak tekinthető tranzakciók keretében zajlanak le. Azt a szabályozást még nem találták ki, amely az egyre fejlettebb technikákkal történő korrupciós szándékot meggátolná.

– Viszont sorozatban kerülnek felszínre kisebb-nagyobb korrupciós ügyek. Simicska Lajos tulajdonképpen le is leplezte magát azzal, hogy mostanában úgy indul közbeszerzéseken, hogy több száz millió forinttal kínál a versenytársak alá, vagyis kivette a költségvetéséből a korrupciós járadékot.

– Már Lázár János kancelláriaminiszter is elismerte, hogy a korrupció komoly kockázat Magyarországon. Annyit kérdeznék, ha ennyi mindent tudunk a létezéséről, a gyakorlatokról, miért tűri mégis a társadalom.

– Miért?

– Nem tudom, ez egy politológiai elemzés tárgya lenne inkább.

– Ön szerint felfogják az emberek, hogy az ellopott uniós támogatások miatt közvetve ők maguk is veszítenek?

– Első ránézésre nem vész el a pénz, hiszen a beruházások megvalósulnak. Ráadásul a 10-100 százalékkal túlárazott projektek rövid távon előnyökkel járnak; jól néznek ki a beruházási mutatók, jövedelem keletkezik a cégeknél, javul a GDP. A statisztikák nagyon jól mutatják, hogyan pörgeti a gazdaságot, ha dől az uniós támogatás, s miként kezdenek romlani a mutatók abban a pillanatban, ahogy leállnak a kifizetések. Az elveszített pénzből olyan korrupciós járadék keletkezik, amit nem fejlesztésekre fordítanak. Ha 30 százalékkal árazzák túl a projekteket, az azt jelenti, hogy 30 százalékkal több pénzt lehetne fordítani például útépítésre, vasútra, energetikára, oktatásra stb. Ezeket viszont az adott pillanatban nehéz veszteségként megélni.

– Azért megy a pénz az oligarchákhoz, mert az érvelés szerint a kormány a magyar vállalkozásokat akarja támogatni.

– Nem megalapozott az állítás, mint ahogyan az sem, hogy ezek a cégek sikeresek tudnak lenni a nemzetközi versenyben. A kedvezményezett építőipari cégek alapvetően szervező munkát végeznek, nincs valódi építőipari kapacitásuk. Mészáros Lőrinc cégei ahhoz elég sikeresek a magyar közbeszerzéseken, hogy a tulajdonos meg tudjon venni egy villát Horvátországban vagy finanszírozzon egy focicsapatot, de gazdasági értelemben nem tud sikeres lenni külföldön. Azt elismerem, hogy a legliberálisabb piacgazdaságokban is preferálják a kormányok a nemzeti vállalatokat, nálunk azonban más a végeredmény. Itt a cégek olyan korrupciós járadékhoz jutnak, amiből nem javul a versenyképességük.

– És arról az állításról mit gondol, hogy soha nem volt olyan mértékű a korrupció az uniós támogatások területén, mint az elmúlt években?

– Hogy igaz. Habár soha nem is volt ennyi szabad forrás. Az igazi nagy költés 2014–2015-ben történt, a pénzek százszázalékos felhasználása olyan célként fogalmazódott meg, ami mindent felülírt. Mindegy volt a hatékonyság, csak fogyjon a támogatás. Annyi külső forrást használtunk fel, ami megfelel a GDP 6-7, valamint a központi költségvetés csaknem 10 százalékának. Ilyen lehetőség a fejlett világban egyáltalán nem, de a szegény országoknál is ritkán adódik. Ha rossz hatékonysággal tettük is, a pénzt elköltöttük. Az EU-nak a pénzek felhasználását illetően van egy adott ellenőrzési kapacitása és egy sajátos hozzáállása.

– Például hogy eleve számol egy 25 százalékos túlárazással?

– Piacgazdaságban élünk, szabadak az árak, esetileg nehéz bebizonyítani, hogy a sódert olcsóbban is meg lehetett volna venni. A súlyos veszteség nem a konkrét pénz, hanem az elszalasztott lehetőség. De a korrupció csak az egyik hibája a magyar fejlesztéspolitikának.

– A másik, hogy eleve rosszul tervezték meg a források elosztását?

– Igen. Nagyon súlyos hibának érzem például azt a 2012-es kormányhatározatot, amelyik előírja, hogy a támogatások 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre kell fordítani. Első hallásra befektetésbarát szemléletnek tűnhet, hogy majd jövedelemtermelő célokra mennek a támogatások, csakhogy irreális, technikailag és tartamilag megvalósíthatatlan az elképzelés. Azt azért végig kellett volna gondolni, miszerint az uniós pénzek nem arra szolgálnak, hogy a vállalatok közvetlen támogatásokat kapjanak, hanem hogy tágabb értelemben fejlesszük az oktatást, az egészségügyet, az infrastruktúrát, olyasmiket, amelyektől egy országnak áttételesen nőhet a versenyképessége. Ehhez képest Magyarország tölti a pénzt a vállalatokba.

– Egy fejlesztéspolitikai konferen­­cián Nagy Márton, az MNB alelnöke azt mondta, hogy a magyar cégeknek rendkívül nagy a függőségük az uniós támogatásoktól, és azok 70 százaléka, akik pénzt nyertek, nem használnak más finanszírozási forrást. Magyarul leszoktatták a vállalatokat, hogy a piac­­ról vagy piaci alapú finanszírozásból éljenek meg.

– Azt is mondta ugyanott, hogy a támogatott cégek jelentős része veszteségesen működik. Az EU olyan magyar vállalkozásoknak adott pénzt, amelyeknek akkorra a veszteségük, hogy azt a támogatások sem tudják kompenzálni. Mindezt azért, mert annak idején mérlegelés és hatástanulmányok nélkül, erőből eldöntötték a 60 százalékot. Tudni lehetett, hogy ez lesz, ha lett volna érdemi kommunikáció a szakmával, nem biztos, hogy beletereltük volna magunkat ebbe az alacsony hatékonyságú forrásfelhasználásba. Örülök, hogy kezdi érzékelni a kormányzat, hogy hibásak az alapok, már Lázár János is elkezdte mondani, hogy drámaian romlik az ország versenyképessége.

– Esetleg azért kezdték ezt kommunikálni, mert 2020 után nem lesznek visszatérítendő uniós támogatások, a közösség elsősorban hitelt fog adni, amit vissza kell fizetniük a kedvezményezetteknek– Lélekben készítik fel a vállalkozókat?

– Lehet, hogy indokolatlanul optimista vagyok, de hátha azért mondják, mert részben észrevették, hová vezet az út. Nagy Mártonnal abban azért vitám van, hogy azt mondta az említett konferencián, majd a hitelek jobban működnek. Nézzük meg a Növekedési Hitelprogramot.

– A kormányzat szerint nagyon is sikeres volt.

– A kis- és középvállalkozásoknak 4200 milliárd forint hitelállományuk volt 2013-ban a program indulásakor. A működés első másfél éve után az állomány lement 3900 milliárdra. Azt a csodát azért valamikor még szeretném megérteni, hogy ha adnak 1000 milliárd forint hitelt 4200-hoz, abból hogy lesz 3900, illetve nap­­jaink­­ra 3600 milliárd.

– Mit gondol?

– Hogy valójában nem új hiteleket vettek fel, hanem régi hiteleket váltottak ki belőle, pedig a szerződés nem erről szólt. Állítom, a növekedéshez egyáltalán nem járult hozzá a program. Olyan szinten kiszorult a szakmai vita a döntés-előkészítésből, hogy az már veszélyes. Tágabb értelemben azt is korrupciónak nevezem, hogy az állam olyan célokat hajszol, amelyek a saját politikai céljait, megfontolásait szolgálják.

– Hol van Brüsszel, amikor az uniós pénzeket használják így fel?

– Szerintem nem teljesen reálisak azok a várakozások, amelyek Brüsszeltől várnak megoldást. Az EU rendszere nem arra épül, hogy a bizottság szigorú felügyelet alatt tartsa a tagországokat. Picit olyan ez a várakozás, mint amikor a szabályozástól várjuk a közbeszerzés tisztességes működését. A nálunk kevésbé korrupt államokat nem arról lehet megismerni, hogy szigorúbb a közbeszerzésük, mint a mienk.

– Sőt Dániában nincs közbeszerzési törvény, közvetlenül az uniós irányelveket alkalmazzák, Norvégiában 12, Finnországban 18 paragrafusból áll a jogszabály, a mienk meg 201-ből.

– Ez is mutatja, hogy nem ezen múlik a dolog. Az Európai Bizottság is úgy van vele, elvárja, hogy a keretszabályokat tartsák be az államok, de hogy azon belül mennyire hatékonyan használják fel a pénzt, nem igazán érdekli.

– Akkor jól érzi Orbán Viktor, hogy nem kell különösebben aggódni Brüsszel miatt, s nyugodtan lehet konfrontálódni a bizottsággal?

– Tudják, hogy kezelhetetlen lenne a Magyarországnak szánt támogatások végleges leállítása a jelenlegi szabályozási és szervezeti keretek között.

– Akkor valójában nincs érdemi kontroll a korrupció megfékezésére?

– Az EU részéről csak korlátozottan. De én valójában a lakosságtól várnám ezt.

– Akkor bajban vagyunk.

– Néha az az érzésem, hogy próbálgatják, hol a tűréshatár. Úgy tűnik, eddig nem léptek át egy olyan vonalat, amiért politikai büntetés jár. Ha pedig ez így van, akkor itt megállt a tudomány.