Kádár, Szanyi, PiCsa

Ingyenpörkölt, punkfesztivál, Kádár-nosztalgia, Neoton: így dönti végre romba az ISZOMM a kapitalizmust.

2021. szeptember 12., 12:47

Aviátor-napszemüveggel, Kádár-nosztalgiával, és a Neoton Família slágereivel kampányolt, no meg ünnepelte a munkások büszkeségét az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM). A volt Zöld Pardon helyén megrendezett esemény szinte észrevétlenül fordult át őszi majálisból pogózós punkfesztiválba: reggeltől éjszakáig ki-ki a maga vérmérséklete szerint küldhette el a búsba a kapitalizmust.

Bezzeg harminc éve. Bezzeg a Kádár alatt. Lehet, hogy nem volt olyan vezetője Magyarországnak, aki alatt több munkásosztálybelit ítéltek halálra, lehet, hogy kevésbé funckionált a jogállam és a szabad sajtó, mint a NER tizenegyedik évében – de a melósnak jó volt. A melós egy szakmunkásbérből megengedhette magának, hogy telket vásároljon, házat építsen, autót vegyen, és gondját viselje a gyerekeinek, bizonygatták a nyitóeseményen az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt programját bemutató 2. Munkás Büszkeség Napja nevű eseményen.

Székely Sándor, az ISZOMM egyetlen parlamenti képviselője szerint ez volt a 95 százalék aranykora, amit a párt, ha nem is megismételni akar a Kádár János Terv névre keresztelt választási programjával, de legalábbis valami hasonlót visszahozni. Már éktelen zajjal hangol a színpadon a punk-show első fellépője, amikor Székely emelt hangon beleartikulálja az arcába tartott felvevőkészülékbe: „Nyilván a szocializmusnak voltak hibái, vagy akár bűnei is, de olyan vezetője volt az országnak, mint senki előtte ezer évig”. Eztán el is búcsúzom tőle, később csak annyit hallok róla, hogy jót derült, amikor látta a 168 Óra újságíróját pogózni a koncert alatt. Lehet utálni a komcsikat, de szívünkre tett kézzel és a tüskés hajú embertársaink oldalába szúrt könyökkel be kell látnunk, hogy rohadt jó bulit tudnak csinálni.

Pedig a Munkás Büszkeség Napja simán lehetett volna életem második leghajmeresztőbb szeptember 11-e is. Korábban nem sikerült tökéletesen az összehangolódás Szanyi Tibor pártjával, olyannyira, hogy a hírlevelükben „Mátyás király kiváló propagandistája (Galeotto Marzio) epigonjának” neveztek. Azonban reggel, amikor megérkeztem, baráti hangulat fogadott: nagyjából ötven ember gyűlt össze az aktuálpolitikai eseményekre, amelyek a „Hogyan tovább baloldal?” és „A Kádár János Terv, és ami mögötte van” nevet viselték. A piros pólóba bújt öregek és fiatalok kedélyesen gyűltek a munkás büszkeség ünneplésére, egyelőre egy falunap hangulatát érezni a Petőfi-híd árnyékában. Csillogó szemek, baráti kézfogások, remény egy jobb világban.

A rakpart melletti sátorban tömörülünk, hogy meghallgassuk, ahogy az ISZOMM és az MSZDP szocializmusként adja el a jóléti államot. A pártok alternatívákat kínálnak a NERre is, de a cinkos kapitalista ellenzéki összefogás üresnek tartott szólamaira is konkrét, tartalmas ígéretekkel reagálnának. Ígérik, hogy 250 ezer forint lesz a minimálbér, 150 ezer forint lesz a havi nyugdíj, krumplileves lesz a krumplileves. Felszámolják a lakhatási válságot és az energiaszegénységet, kárpótolják a hitelkárosultakat. Szövetkezetek is lesznek „az élet minden lehetséges területén”: faluszövetkezet, szociális szövetkezet, energiaszövetkezet, értékesítési szövetkezet, termelési szövetkezet.

Míg a politikusok sorolják az ígéreteket, a szomszédos sátorban már rotyog az ingyenpörkölt, a színpad pedig lassan készen áll Pál Éva Neoton Famíliás retro show-jára. Mielőtt véget ér a nap politikai része, többször is megtapsoltatják a közönséget: először a magyar embereket éltetjük, és azt a 318 ezer aláírást, amit a párt gyűjtött a minimálbér emelése mellett, aztán Hammer Ferencet, az ELTE médiatanszékének korábbi tanszékvezetőjét, végül Kádár Jánost. Hammer azért került be az illusztris sorba, mert a LoPunk zenekar Facebook-oldalán olyan beharangozó videót tett közzé, amiben arról beszélt, hogy Kádár rendszere még Haynau-nál és Horthy-nál is több embert végeztetett ki. Eztán maradtak abban, hogy a LoPunk mégsem fog fellépni a Munkás Büszkeség Napján. „Nem lett volna jó, hogy a színpadon folytassa ezt” – mondja Székely.

De a párt alapvetően kedélyesen kezeli az összezördülést. „Mi imádjuk a botrányt” – hangzott el még a délelőtti beszélgetések során. Való igaz: az ISZOMM messze nem kap annyi médiafigyelmet, mint az ellenzéki összefogás és a kormánypártok, úgyhogy az efféle hírértékű csörtéket nagy becsben tartják. A párt elleni támadásokat rendkívül sokszor – mintha kényszeresen – felhozták a beszédek folyamán, nagyjából ugyanúgy kibontva a témát: az ilyenek elkerülhetetlenek, tűrni kell őket, de nem meghunyászkodni. „Szeretnék üzenni a liberális, jobboldali pártoknak, és az őket támogató sajtónak”, üzeni Huszti Andrea, az ISZOMM elnöke a liberális, jobboldali pártoknak, és az őket támogató sajtónak. „Mert nem fogjuk hagyni az abuzálást, kezünkbe vesszük a sorsunkat, mert most van itt az ideje.”

A vállaltan provokatív Kádár János Terv nevet is Huszti találta ki, aki egyébként az ISZOMM rövidítés elkövetéséért is felelős. A baloldali értelmiségiek elgondolkodhatnak: nem lehetne-e eredményesebben képviselni a szocializmust az irányzat mai napig is érvényesnek számító koponyáinak nevével, vagy bárkiével, aki relevánsabb a 21. század kihűlt gulyásszagú alfelében? Nemesebb lenne mondjuk egy Lukács Györgyről elnevezett politikai program ahelyett, hogy egy idegen hatalom fővárosában kinevezett, tankkal Budapestre taxiztatott bábpárttitkárt éltetünk, aki a kivégzések és koncepciós eljárások mellett egy olyan államadósságot is összebindzsizett, ami hosszú távon is beütött az országnak? Vagy lecserélnénk a magyar sajtó mai problémáit a Kádár alatti állapotokra? Az újságírónak nagyon jólesik leírni szabadon, rettegés nélkül olyan mondatokat, amikért az ISZOMM által idealizált korban alaposan ellátták volna a baját. Mint például: „Kádár János egy fasz volt.”

Az ISZOMM persze állna elébe az efféle eszmefuttatásoknak. Arról beszélnek: a Kádár-tervet csak indulatból, dühből támadják, nekik pedig ilyenkor lehetőségük van arra, hogy érvekkel megvédjék azt, és így bekerüljenek a hírekbe. Ezt az aviátor-napszemüvegét fel és leveszegető, abszolút a humoránál lévő Szanyi Tibor miniszterelnök-jelölt is megerősíti. Mielőtt belevág a Kádár-terv ismertetésébe, büszkeséggel eltelt hangon köszöni meg az itt lévők jelenlétét. Elmondja: „A sok piros póló miatt kicsit úgy érzem magamat, mint egy Forma-1-es versenyen a Ferrari csapatgyűlésén”. Ő már nagyon készül arra, hogy 2022-ben az ISZOMM már több képviselővel is jelen lesz a parlamentben. „Most jutottunk odáig, hogy rendelkezünk menetfelszereléssel. Vannak jelöltjeink, van politikai programunk, van miniszterelnök-jelöltünk, és legfőképp van óriási lelkesedésünk” – mondja.

A szigorúan vett politikai blokk után aztán kezd oldódni a hangulat. Pál Éva felénekli a Neoton Família legismertebb slágereit: Don Quijote-val játszik a szélmalom, a Santa Maria felfedezi Amerikát, a 220 felett című nótát pedig egy politikai kikacsintással konferálja fel az énekesnő. Ugye értjük, hogy a minimálbérnek is 220 felett kéne lennie? Közben a párt ügyes módszerrel, ingyen sörért cserébe email-címeket is gyűjt: a „politika és sör” feliratú molinóval ellátott sátorban egy közéleti totót lehet kitölteni, rávezetős, vicceskedő kérdések sokaságával. „Mi az ISZOMM rövidítés jelentése?” – szól az ötös számú, a helyes válasz helyett pedig behúzhatjuk még az „Igyál Szombaton Melegvizet Mozgalom” és az „Ideges Szociopaták Országos Menetelésének Megelőzői” opciókat is. Csak egy nevet és egy email-címet kell megadni, és máris jön a sörkupon, indulhat a bulika.

Közben szép lassan megváltozik a jelenlévők összetétele: gyűlik a tömeg, és már nem a piros, pártlogóval ellátott pólók dominálnak, hanem a fekete, itt-ott szegekkel kivert öltözetek. Megjöttek a punkok. A jó egy órás késéssel induló show-t a Pinkpunkrz kezdi, ezután érkezik a Francesco és a Haverok, majd a Plüssnapalm és a Brigantik melegíti a népet a fő attrakció előtt – a LoPunk hiányáról bőven meg lehet feledkezni az este folyamán. A HétköznaPi Csalódások koncertjén pedig már szorulunk, mint a heringek. Zeng a Commandante Che Guevara, a népet pedig a zenekaron kívül a színpadon ugráló párttagok is eksztatikus állapotban tartják. Itt egy boruló sör, ott egy újra meg újra feléledő pogó tűzfészke, amott egy kuka, amit body surfing-eltet a hullámzó embertömeg. Egy szebb világ ígéretétől, meg a jó öreg Kőbányaitól megrészegülve indulunk haza – együtt, de mindenki a saját módján botladozva.

A további képeket a fotóra kattintva nézheti meg: