Kabaré-jellegű fordulat a kémügyben
Tarjányi: komoly szakmai hibákat vétett az ügyészség a kémügyben - A biztonságpolitikai szakértő szerint lehetetlen, hogy egy ilyen fajsúlyú ügyben megfelelő bizonyítékokkal ne lehetne meggyőzni a bírót az előzetes letartóztatás szükségességéről. A kémügy kabaréba fordul, a külföldi társszolgálatok "arcán" pedig félmosoly van - mondta.
Sokkal alaposabb munkát kellett volna végeznie az ügyészségnek a volt titkosszolgálati vezetők ügyében – erről Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő beszélt az
ATV-ben. Hozzátette: komoly szakmai hibát vétett az ügyészség, elsősorban a bizonyítás során, ha egy ilyen fajsúlyú ügyben a gyanúsítottak szabadon távozhattak.Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet megkérdőjelezte az ügyben döntő bíró pártatlanságát, Tarjányi azt mondta, ez egy kommunikációs stratégia. „Ha valami politikai szempontból nem jó irányt vesz, akkor pillanatok alatt megszólal egy médiahang és megmagyarázza, hogy azért történt mindez, mert ez az ember valakinek az embere” – magyarázta, hozzátéve, hogy egy bíró ilyen esetekben szakmai alapon rendeli el a kényszerintézkedéseket.
A bíróságra vezetett, ismeretlen csuklyás férfi kapcsán azt mondta: valós ügyekben, ahol van fedett nyomozás, vagy az jól előkészített, elképzelhetetlen hogy két gyanúsítottat együtt vezessenek a bíróságra.
„Inkább a kabaré kategóriába megy az egész történet, mint egy komoly vizsgálat irányába” – vélekedett Tarjányi Péter, aki szerint a külföldi társtitkosszolgálatok szakembereinek arcán félmosoly van a Magyarországon zajló folyamatok láttán.
A nyomozási szakértő szerint az ügy kapcsán elszenvedett presztízsveszteség miatt, illetve a magyar közélet és az igazságszolgáltatás tisztaságának érdekében is szükség lenne arra, hogy kiderüljön, pontosan miért vették őrizetbe a volt titkosszolgálati vezetőket és az exminisztert.