Jutalomfalat

„Valójában azonban a munka nélkül, ingyen élő emberszabású elveszíti emberségét, emberarcát, társadalmi kötelezettségeit, neki mindent szabad, mert ezt hitetik el vele.

A cigányságot a szocialista, liberális fasiszták irtják ki, elhitetve a cigánysággal, hogy neki mindent lehet a magyarokkal szemben. [...]Nem, Magyarországon valóban nincs cigánybűnözés, Magyarországon cigány terrorizmus van. A liberális fajzat fegyvereként a magyarság ellen” – kis szemelvény Szaniszló Ferenc Világpanoráma című műsorának 2011. február 11-ei adásából, amelyért a Médiatanács ötszázezer forintra büntette a gazdát, az Echo Televíziót, mondván, Szaniszló nem tartotta tiszteletben az emberi méltóságot, és gyűlöletet szított.

2008 óta futó programjában Szaniszló szólt arról, hogy ha Izraelben elfogyna a kőolaj, a világnak készülnie kell a zsidók áttelepülésére. Annak tulajdonította a vörösiszap-katasztrófát, hogy egy NATO-gép egy „amúgy az arab világnak vagy Afganisztánnak szánt” rakétát, lézervezérlésű bombát irányított a tározóra. Saját bevallása szerint leleplezte a „háttérhatalmak által megszervezett” szeptember 11-i New York-i terrortámadást, valamint a Kennedy-, a Diana- és a Jörg Haider-gyilkosság valódi hátterét – utóbbit, tudtuk meg, egy Ausztria légterében szabadon röpködő drónról indított rakéta okozta.

Szaniszló nem mellesleg rájött, mivel vívtuk ki a világ haragját: „Mi, sumérok, szkíták, etruszkok, kelták, hunok, vagyis magyarok megszenvedtük választottságunkat, de fennmaradtunk és fennmaradunk, mert a bolygó emberi civilizációjának letéteményesei vagyunk, a gondviselés akaratának hordozói vagyunk. Ezért is gyűlölnek bennünket oly sokan.”

Nos, idén ez a sumer kapta a Táncsics Mihály-díjat.

Az újságírói tevékenység elismerésére 1990-ben alapított kitüntetést minden év március tizenötödikén, a magyar sajtó napján adták át hat sajtómunkásnak. Bár a politika igyekezett befolyásolni a kiválasztást, a szakma szelektált: a legnagyobb taglétszámú érdekképviselet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által delegált négy, a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (Makúsz) által küldött egy-egy tagból összeállt kuratórium tett javaslatot a mindenkori kulturális miniszternek, aki szinte automatikusan aláírta az előterjesztést.

A szakmai konszenzusra törekvő szisztéma 2000-ig működött, mikor is az első Orbán-kormány első kultuszminisztere, Hámori József négy minisztériumi jelöltet delegálva felülírta a kurátorok listáját. A grémium javaslatait Hámori utódja, Rockenbauer Zoltán bírálta el – immár a kuratórium „ajánlását kikérve saját hatáskörben”. Rockenbauer ki is húzta a listáról az akkor még liberális Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettesét, Martin Józsefet.

Később annyiban változott a rendszer, hogy a MÚOSZ nem négy, hanem három kuratóriumi jelöltet állíthatott, míg a MÚK és Makúsz két-két tagot adhatott. A héttagúra bővült grémiumban a korábban többséget élvező MÚOSZ jelöltjeit így leszavazhatták. A 2002-es kormányváltás után visszarendeződött a szakmai szervezetek taglétszámával arányos kurátori elosztás.

– 2006-ban a MÚOSZ Avar Jánost terjesztette a kuratórium elé, de a többség leszavazta. A következő évben aztán nekünk nem felelt meg a MÚK jelöltje – emlékszik vissza Eötvös Pál, a MÚOSZ 2004 és 2009 közötti elnöke, aki kurátorként részt vett az üléseken. – Javasoltam, hogy a MÚOSZ négy helyére hat, a MÚK és a Makúsz egy-egy helyére pedig két-két jelöltet terjesszünk fel. Hogy szükség esetén egyezkedhessünk. De így akadozott az együttműködés. 2009-ben a MÚK újra egyetlen névvel állt elő, méghozzá épp Szaniszló Ferencével. Ragaszkodtak hozzá, mi pedig a vétóból nem engedtünk.
A díj történetében ha csak egyszer is, de megesett, hogy a jelölt nem kért az elismerésből. A MÚOSZ 2008-ban a Népszabadság újságíróját, jelenlegi megbízott főszerkesztőjét, Tóth Leventét javasolta a díjra.

– Amikor felhívtam a hírrel, Levente azt mondta, őt az állam csak ne tüntesse ki – emlékszik vissza Eötvös.
Azt mindenesetre Tóth Károly, a MÚOSZ jelenlegi elnöke is megerősíti, hogy az ellentétek ellenére a kuratórium 2012-ig rendre megtalálta a mindenki számára elfogadható jelölteket.

– Idén viszont teljesen megváltoztatták a díj odaítélésnek rendjét, amiről a MÚOSZ-t még csak nem is tájékoztatták – mondja Tóth. – A korábbi hat helyett három újságíró kapja meg a díjat, a vele járó kétszázezres pénzjutalom duplájára, négyszázezer forintra nőtt.
És a kuratórium is változott. Immár nem a szakmai szervezetek delegáltak tagokat, hanem a kulturális miniszter állított fel öt évre öttagú, „MÚOSZ-mentes” tanácsadó grémiumot.

Az Axel-Springer kezdeményezésére, a Magyar Lapkiadók Egyesületének ajánlására került a kuratóriumba a 2009-es Táncsics-díjas Árpási Zoltán, aki 1986-tól 2006-ig a Békés Megyei Népújság főszerkesztője, majd 2010-es nyugdíjazásáig a Somogyi Hírlap vezetője volt.

– A többiekkel nem ismertük egymást – mondja Árpási. – Kilenc újságíró nevét terjesztették elénk. Egyet egy miniszter, hármat a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete, kettőt a Protestáns Újságírók Szövetsége, egyet-egyet a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége és a MÚOSZ javasolt. Három plusz három főt kellett választanunk, hogy legyenek tartalékok is. Bizottságunk egyetlen, március ötödikei ülésén teljes egyetértés alakult ki abban, hogy a kilenc személyből nemhogy hat, de három sincs, aki méltó lenne a Táncsics-díjra. Novotny Zoltán kivételével mind erősen párthoz kötődő újságíró volt. Kértünk volna még egy kört új nevekkel, de erre nem maradt idő. Ezért jegyzőkönyvbe foglaltuk, hogy a listából nem lehet három jelöltet állítani, és nyomatékosan kértük a minisztériumot, a jövőben sokkal alaposabban készítse elő a folyamatot.
Ami Szaniszlót illeti, Osztovits Ágnes, a bizottság elnöke, „civilben” a Heti Válasz főmunkatársa kijelentette: az Echo tévés műsorvezető jelölését semmilyen körülmények között nem támogatja, és ezt kéri a bizottság többi tagjától is.

Kerestük Osztovits Ágnest, de nem kívánt nyilatkozni.

A minisztérium azonban könnyedén átlépett a maga által kényesen kicentizve összeválogatott grémium ítéletén – amelyben egyébként egy politikailag szinte homogén bizottság nehezményezi, hogy a jelöltek túl politikusak voltak –, és döntött.

Érdekelt minket Kósa Csabának, a Szaniszlót jelölő MÚK elnökének a véleménye is. „Lévén rendkívülien fontos dologról van szó, kérem, hogy soraimat változatlanul, rövidítés nélkül szíveskedjenek közölni – a közléshez csak ez esetben tudok hozzájárulni” – írta levelében Kósa.

Íme: „Mint minden más díjra, a Táncsics-díjra is bárki bárkit javasolhat. Az állami díjakról aztán az adott kuratórium és az adományozó dönt. A Táncsics-díjra való jelölés szervezetünknél úgy történik, hogy megszondázzuk a tagságot. Ennek alapján javasolta a díjra elnökségünk már régebben is, két alkalommal, Szaniszló Ferencet: rendkívüli egyéni bátorságot kívánó boszniai frontriportjaiért, erdélyi valóságriportjaiért, díjnyertes nemzetközi filmjeiért. Mint ahogy ugyancsak belső közvélemény-kutatást követően javasoltuk a múlt években Táncsics-díjra Obersovszky Gyulát és Illés Sándort, az erdélyi Beke Györgyöt, a kárpátaljai Füzesi Magdát, a délvidéki Dudás Károlyt és Németh Istvánt. A Táncsics Kuratóriumot idén Balog Zoltán miniszter úr állította össze, és nevezte ki ötévi időtartamra. A kuratórium ülésén történtekről, a szavazás arányáról bizonyosat nem tudok, mert a kuratórium tagjai ott titoktartási kötelezettséget vállaltak, és Ács Jenő Táncsics Mihály-díjas kollégánk, aki a szervezetünket képviselte a kuratóriumban, ehhez a fogadalomhoz tartja magát. Azóta viszont megszólaltak más kuratóriumi tagok, és a nyilatkozataikból arról értesültem, hogy a kuratórium a számos jelölt közül egyedül Novotny Zoltánt szavazta meg az ülésén. Ha ez így történt, a másik két díjazottról a miniszter úr egymaga döntött. Ennyit tudok, és másokra nem mutogatok.”

Ennyi. Kérdezni? Arra nincs mód. Kósa a telefonba kikötötte, megírja, az ügyből mit tart fontosnak, mit akar közölni.

Vagyis Szaniszló kitüntetésével nincs gond. Állami plecsni jár az összeesküvés-elméletek, a kocsmai szintű rasszista és antiszemita szlogenek mellé. A MÚK ezzel célba ért? Ezt akarta?

A MÚOSZ elnöke, Tóth Károly azt mondja, elég volt a Táncsics-díjból.

– Ha a média tényleg a negyedik hatalmi ágként a politikát ellenőrző őrkutya, és ezért megmorogja, megugatja, netán meg is harapja a hatalmat, akkor ezek után ne várjon jutalomfalatokat tőle – véli Tóth. – Nőjünk fel végre, és jelentsük ki: köszönjük, de ezután nem fogadunk el díjat az épp regnáló hatalomtól. Díjazzuk mi magunk azt, akit méltónak ítélünk rá. És persze szép gesztus visszaadni a díjat, de sokan a tisztességes munkájukkal érdemelték ki. Aki visszaadja, az tiszta, aki nem, az ott marad a koszban?
Balog pár óra után kijelentette, nem ismerte Szaniszló munkásságát, és közleményében így sajnálkozott: „Mivel a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt.”

Persze valaki csak Balog elé tette a szaniszlós papírt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárságának sajtóosztálya így tájékoztatott: „Halász János államtitkár a beérkezett nyolc felterjesztés áttekintése után a Magyar Újságírók Közössége elnöke felterjesztése alapján javasolta Szaniszló Ferencet Táncsics-díjra... A felterjesztés nem tért ki Szaniszló munkásságának kifogásolható és a médiahatóság által elmarasztalt részére, amelyről az államtitkárnak nem volt tudomása.”

Vagyis Balog azért nem tudta, hogy Szaniszlónak elgurult a gyógyszere, mert az államtitkára sem tudta. Na de, az államtitkár miért nem tudta? Ő csak látta Osztovitsék összegzését.

„A bírálóbizottsági ülésről felvett és valamennyi tag által aláírt március 5-i jegyzőkönyvben nincs szó Szaniszló Ferenc vagy a többi felterjesztett munkásságának részletes értékeléséről, a bizottság ezzel kapcsolatban csupán összegzően azt rögzítette, hogy „áttekintette és szakmailag megvitatta az egyes kezdeményezéseket”, és „a beérkezett javaslatok alapján egyetlen személyt, Novotny Zoltánt javasolja ebben az évben a Táncsics Mihály-díjra. A bizottság csak egy jelöltnek szerette volna odaítélni a díjat, a kulturális államtitkár azonban mind a három elismerést javasolta kiosztani.

A választás így esett a MÚK által javasolt személyre.”

Vagyis: Halász sem tudta. Vagy nem érdekelte. Vagy nem érezte a súlyát. Vagy be akarta zavarni Balogot a csalánosba.

Sose tudjuk meg.

Csak azt tudjuk, hogy az egykori haditudósító színeváltozása, átalakulása egy teli szájjal cigányozó, zsidózó médiamunkássá ezek szerint nem volt kellően látványos. Nem vette észre a kitüntetéssel 2009 óta próbálkozó MÚK. Bizonyára Halásznak és Balognak sincs ideje tévét nézni. A javaslattevő testület pedig tiltakozott, módjával. Az ülésen biztosan fogták a fejüket. Erre tán még ők sem számítottak. Némi vitára igen. Például arról, hogy Novotny igen, de Farkas Zoltán, a MÚOSZ jelöltje, a HVG rovatvezetője – ő nem. Erre jött a Szaniszló-ügy. Most ezt kellett megoldani. Így sikerült, ellenkeztek, amennyire belefért. Jegyzőkönyvileg. Aztán bíztak. Hiba volt.

Szaniszló kitüntetése után hazai és nemzetközi tiltakozás bontakozott ki. Ennek hatására a korábban még „tehetetlen” Balog nyílt levelet írt Szaniszlónak: „A döntés meghozatalát követően értesültem azokról az elmúlt években tett kijelentéseiről, melyekkel nem tudok azonosulni, mert szemben állnak az általam és a kormány által képviselt értékekkel. Rossz döntésemet a nyilvánosság előtt is rögtön beláttam. Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat. Bízom bölcs döntésében.”

Erre Szaniszló – nyilván életének legnagyobb nézettségét produkálva – az Echo TV huszonhárom perces „rendkívüli adásában” bejelentette: lemond a kitüntetésről.

A produkció első húsz perce – súgógépes támogatottsággal – pályájának ívéről, önfeláldozásáról, a „liberók” és a „szocik” vele szemben elkövetett aljasságairól szólt:
„Szemenszedett hazugságokkal, az én szavaim kifordításával, önkényes, eltorzított kiragadásokkal műsoraimból, szövegeimből sikerült megtéveszteni minisztereket, nagyköveteket, hazai és világmédiát, kormányokat. Az aljas támadások, ócsárlások, a rám szabadított pokol pedig alantas hazugságokra alapozódik... Gyaláznak saját médiumaik révén... Mert leleplezem a rettenetes uzsora hatalmát, ezért akarnak elhallgattatni... Az én Táncsics-díjam miatt tiltakozik Izrael? Az USA kormánya? Németország, Franciaország és a többiek? Miért olyan fontos ez nekik? Még az ENSZ-ben is vitát akarnak nyitni az én Táncsics-díjamról. Hát nem nevetséges ez? Nem, tragikomikus.”

Pontosan.

És van lejjebb. Balog Zoltán a történtek után módosította a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjét, és „javasolja, hogy a Táncsics Mihály-díjat ezután egy független testület, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adományozza, így sem a miniszter, sem a minisztérium nem fogja minősíteni politikai újságírók munkáját”. Csak az NMHH. Amely körülbelül annyira független. amennyire Szaniszló érdemes a Táncsics-díjra.