Juhász Péter mondhatja Rogánra, hogy bűnöző

Első fokon elutasította a bíróság Rogán Antal és az V. kerületi önkormányzat keresetét, amelyet azért adtak be, mert Juhász Péter V. kerületi önkormányzati képviselő azt állította, hogy Rogán Antal bűnöző és bűnözőkkel üzletel – írja a 444.hu.

2017. január 24., 16:38

Az ítélet indoklása szerint a közéleti vitáknak minél szabadabban kell folyniuk, és baj lenne, ha egy ellenzéki politikusnak a szabad véleménynyilvánításkor jogi retorzióktól kellene félnie. Juhász ráadásul jórészt sajtóértesülésekre reagált a Facebook-posztjaiban, márpedig a médiában megjelenő tudósításokra alapozva joggal gondolhatta, hogy Rogán Antal Portikkal és bűnözői körökkel üzletel – írja a 444.hu.

Ezenkívül a bíróság szerint Juhásznak mint ellenzéki politikusnak nemcsak joga, hanem feladata is az önkormányzat megingathatatlan gyakorlatának bírálata. Így ha kifejti erről a véleményét vagy nyilvánosságra hozza, amit megtud, azért nem büntethető, amennyiben ezt megalapozottan teszi.

Juhászék szembesíteni akarták Rogánt Portikkal, ez nem történt meg, mert Rogán nem ment el a tárgyalásra. Portik vallomása ugyanakkor több ponton is alátámasztotta Juhász Péter kijelentéseit. Portik a vallomásában arról is beszélt, hogy tízmillió forintnyi eurót adott át Rogán Antalnak egy borítékban. A bíróság azt nem vizsgálta, hogy ez valóban megtörtént-e, de úgy ítélte meg, hogy Rogán valóban üzletelt a Portikhoz köthető üzleti körökkel.

A Pápa Marianne (Habony Árpár nagynénje) cége által megszerzett Károly körúti ingatlan eladásának fő elemeit Portik és Pápa Marianne ugyanúgy adták elő, ami egybevágott Juhász vádjaival. Ahol nem egyeznek a vallomások az ingatlannal kapcsolatban, ott a tények Portik vallomását támasztották alá, és nem Pápáét.

„Megnyertem a Rogán-pert, a bíróság elutasította a keresetét. Bűnöző és bűnözőkkel üzletel – ezeket mondtam róla, és mint most a bíróság kimondta: jogszerűen” – írta Juhász a Fecebookon.