Jól járhattak Rogán ismerősei
Nem tudni, kinek ítélte oda azt az összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapot az Eximbank, melyre november végén írtak ki pályázatot. A Forbes úgy értesült, hogy a GB & Partners nyert, a cégnek van kapcsolata Rogán Antallal.
Hallgat az Eximbank arról, kinek ítélte oda azt a két, összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapot, melyekre november végén írtak ki villámpályázatot – írja az
Index. A pályázat feltételei elég szokatlanok voltak: magántőkét nem kértek, és nem hagytak túl sok időt a pályázóknak, november 30-án jelent meg a kiírás a holnapon, december 10-e volt a határidő, eredetileg 11-én hirdettek volna eredményt. Később adminisztrációs hibára hivatkozva az eredményhirdetést halogatták, a bank hetek óta semmilyen megkeresésre nem reagál.A Forbes szerdán úgy értesült, hogy a GB & Partners nyert, amit sokan a legesélyesebbnek tartottak. Hivatalos választ nem kaptak, a bank sajtóosztálya azt a választ küldte, hogy az eredményt „a másik fél jóváhagyásának hiányában nem hozhatja nyilvánosságra üzleti titok miatt”.
A pályázatot kiíró Eximbanknak van kapcsolata Rogán Antallal, ugyanis az ő egykori helyettese, Puskás András, egykori V. kerületi alpolgármester 2014 júniusa óta az EXIM (Magyar Export-Import Bank Zrt. és Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros) igazgatóságának tagja és üzleti vezérigazgató-helyettese. A GB & Partnerst is fűzik Rogánhoz szálak: Gubicza Ágoston ügyvezető partner, tulajdonos felesége Rogán Antal exneje, Sonnevend Alexandra, aki Rogán első gyerekének anyja is.
Boris Mihály Róbert ügyvezető partner, az igazgatóság elnöke bejelentett lakcíme a Céginfo adatbázisa szerint a második kerületben, a Hankóczy Jenő utca 4–6.-ban van, vagyis annak a Pasa Parknak a D lépcsőházában, ahol Rogán Antalnak (B lépcsőház) és feleségének (C lépcsőház) is van lakása.