Jól befarsangozott, majd megkéselt két embert a novaji férfi
Az Egri Rendőrkapitányság testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 35 éves novaji lakos ellen – írja a police.hu.
A gyanú szerint a férfi 2018. február 11-én 4 óra 30 perc körül egy helyi rendezvényről (mint az Index írja, a Remélés című farsangbúcsúztató összejövetelről) tartott hazafelé egy társasággal, majd a helyi Hősök teréhez érve
előzetes szóváltást követően
elővett egy kést, amivel megsebesített egy nőt és egy férfit, akik az orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedtek.

A rendőrök pár órával később otthonában fogták el a férfit, aki kihallgatásakor beismerte a bűncselekmény elkövetését.