Jöjjön ide, Matolcsy úr!
Kevesebb a pénz, azt is hetente adják, sokaknál már csak petróleum ad világosságot – hangzik a szabolcsi Győrteleken a közmunkáspanasz. Szervezkedni kell – biztatják őket a pesti nagyemberek. Ők meg zúgolódnak, csupán munkát akarnak, reményt. PUNGOR ANDRÁS riportja.
– Megy visszafelé Magyarország! – szakad ki Kiss Zsoltból a győrteleki kultúr előtt.
Az út idejövet elhagyta Mátészalkát, már ukránoktól szomszédol a szél, románoktól a forróság. Utolsó cigi az ütött-kopott kerékpárok mellett: kezdődik a közmunkások fóruma.
Zsolt kék trikójából kidagad a hasa. Nemrég műtötték epével. Korábban láncfűrészes volt, most nincs munkája. Tüzelőre félretett ötvenezret, de felélte a család. Négy gyereke van, tart a téltől. Írt a TV 2-nek levelet, hogy végre figyeljenek arra, hogy „milyen a mi országunk?!”, de választ nem kapott.
Itt van szinte mindenki, aki az előbb még árkot kaszált, parkolót épített, fűrészelt, betonelemeket gyártott az önkormányzat gépével. Legalább száz közmunkás, többségük cigány. Tetoválás a karokon: az unoka, a szerető arcképe. Izzadt pólók, gyűrött arcok, leszegett fejek.
Mondják, itt nem igaz, hogy a roma nem akar dolgozni, a szerencsések októberig egy vállalkozó almáskertjébe járnak napszámba. Bár Mátészalkán néhány multi megvetette a lábát, és nemrég elküldtek sok embert, a csaknem kétezres Győrtelekről legfeljebb ötvenen kapnak tőlük munkát. A helyiek közül van, aki uborkázik, más lovakat tart, gazdálkodik, a többség meg közmunkából vagy alkalmi melókból él.
Így tesz a 44 éves Varga Géza is. Elvégzett egy OKJ-s bútorasztalos-tanfolyamot, az unió adta rá a pénzt. De semmire nem megy a papírral, nincs munkahely, a polgármestertől kell kölcsönkérnie gyógyszerre. 17 éves lánya beteg, viszi orvostól orvosig.
Cserzett az arca, izzik a szeme:
– Rendőr akar lenni a lányom, de nem tudom fizetni a taníttatását.
Összecsukott pingpongasztal a sarokban, csupasz falak, a színpad barna függönye alatti asztalnál fővárosi vendégek ülnek.
A polgármester bemutatja a szoci kortescsapatot: az öltönyös Nyakó Istvánt és a sportos Kordás Lászlót, volt munkaügyi államtitkárt, szakszervezeti vezetőt. Azért jöttek, hogy az emberek lépjenek be a közmunkás-szakszervezetbe. Négy napja toboroznak Szabolcsban, vaskos paksamétát mutatnak: már háromszázan írták alá a belépési nyilatkozatot.
– Ne gyalázzátok Orbánt. Csak kulturáltan! – inti apáskodva a közmunkásokat Halmi József polgármester.
A helyi vezető az „ántivilágban” hivatásos katonaként szolgált. 1990-ben szerelt le, dolgozott a gyermekjóléti szolgálatnál, volt karbantartó, munkanélküli. Tudja, mi a dörgés. Meséli, közmunkásként sokszor ő is lógott: vízhólyagos lett a hátsója a sok üléstől. Jól ismeri a helyi szokásokat. Az orvos szabadságolásának hírével délelőtt tízig nem küldi le a hangosbeszélős kocsit a cigánysorra – vagy ahogy ő mondja, a Dankó–Dobó–Hunyadyra –, mert tudja, akkor még alszanak az emberek. Kivéve persze a közmunkások. Ők már korán reggel jelentkeznek munkára.
– Laci munkanélküli – somolyog az exállamtitkárra a polgármester, mire felkiált egy asszony:
– Akkor tudja, mi az a villanyszámla meg a kenyérpénz?
Bólogat a nagyember: ő ne tudná?!
A szoci polgármester mentegeti elvtársait: azok társadalmi munkában dolgoznak, nem akarnak hasznot húzni a kisemberből.
– Ha a pártom hatalomra jut, és a minimálbér és a közmunkabér nem lesz egyenlő, akkor kilépek az MSZP-ből – fogadkozik. A szakszervezet tótumfaktumai a minap azt nyilatkozták, hogy a közmunkások ügye nem pártkérdés, ők még az MSZP-re is hatni akarnak, hogy a szervezet visszatérjen a munkásmozgalmi gyökereihez. Veretes mondatok. Ám nem teljes így a kép: a Policy Solutions elemző intézet nemrégiben elkészítette az egyéni választókerületek erősorrendjét.
„Sokat elmond... a szocialisták kelet-magyarországi visszaeséséről, hogy a 2010-es eredmények alapján a párt tíz legrosszabb körzetéből négy immáron Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből kerül ki” – olvasható az elemzésben.
A szocik egyik „legrosszabb” körzete épp a mátészalkai.
Ám Nyakóék nem állnak meg Szabolcsban. A héten Nógrádban is toboroznak. Aztán jöhet a Dunántúl.
Félszeg a közmunkások mosolya, amikor az országgyűlési képviselő száját elhagyja a jól előkészített káromkodás. Aztán azt mondja, amit az itteniek is gondolnak, hogy kevesebb a pénz, ráadásul hetente adják, így a sárga csekkre se futja, csak kajára.
– Azt a 13 ezret adják vissza, amit elvettek tőletek! Ha nem így lesz, fel kell menni Pestre – dörög, mire bólogat a nép, innen-onnan felcsattan az „így van, így van!”, de valaki halkan megjegyzi, hogy a szoci időkben kapott hatvanezres bér sem ér már annyit, mint pár éve.
– Visszamenőleg meg lehetne kapni a pénzt? – próbálkozik az egyik aszszony, de a vendégek meg a polgármester elmagyarázza neki, hogy az bizony nem fog menni.
– Szervezkedjetek, az egykulcsos adó a gazdagok zsebébe tömi a pénzt! Mi lesz, ha magunkra maradunk? – így Nyakó.
– Megdöglünk, megyünk koldulni! – így a nép.
Keserű az ötletbörze:
– Éves szinten kellene közmunka! – mondja az egyik nő. – Három hónapot dolgozunk, aztán mi lesz?
Kiss Zsolt feláll, megkapaszkodik a székben, dühös:
– Jöjjön ide Matolcsy úr, és próbálja ki, hogyan lehet megélni a közmunkáért kapott 47 ezerből!
Halmi József somolyogva közbeszól:
– Pintér Sándor szerint kecske is kell ahhoz!
A cingár Józsi azonnal jelentkezik, neki van kecskéje, mégsem tud megélni.
Nevet mindenki, pedig ők tudják igazán, hogy nincs miért.
– Orbán nem akar segélyeket osztogatni – mondja a polgármester.
– Munkát se ad – szól közbe egy férfi.
– Szeretnénk szőnyegezésre, kosárfonásra pályázati pénzt szerezni – biztatja őket a polgármester.
– Az jó, de ne közmunka legyen! – sóhajt egy asszony.
– Rossz a heti bérfizetés, nem lehet belőle kifizetni a villanyt!
– Nálunk csak petróleum van! – jelentkezik valaki.
– Sokaknál már kikapcsolták a gázt, a villanyt – magyaráz a vendégeknek a polgármester.
Lassan véget ér a panaszáradat. Kirajzik a kultúrból a nép. Sebesen gyúlnak a cigaretták.
Halmi József még megmutatja az önkormányzat raktárait: van több traktoruk, fűrész- és betonelemgyártó gépük, autójuk és megszámlálhatatlan motoros kaszájuk. Gyártanak kerti budikat, járdához betonlapot.
– A szoci kormány idején nem adtak pénzt a közmunka dologi kiadásaira. Most kapunk, de nem győzzük elkölteni. Nem gazdálkodhatunk az összeggel, nem emelhetjük belőle a béreket. Lehet, hogy az iskolánkat rövidesen bezárjuk, de van rengeteg fűkaszánk!
Biciklit tol mellénk egy nő:
– Józsi, gondolj már rám, ha indul a program – kérleli a polgármestert.
– Jól van, felírlak!
Hálás a mosoly. Munkát akar, reményt. Rozsdás vázon gurul Magyarország.