Jogerősen is törvényt sértett Orbán Viktor
Felülbírálta a választási bizottságok korábbi döntéseit, és jogellenesnek minősítette Orbán Viktor Fidesz-elnök óbudai iskolalátogatását a Fővárosi Bíróság. Orbánt korábban már elmarasztalta az OVB egy másik, zuglói iskolai programja miatt.
Megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét Orbán Viktor Fidesz-elnök, amikor politikai, illetve kampánytevékenységet folytatott 2010. március 26-án egy óbudai iskolában - döntött pénteken a Fővárosi Bíróság, amely felülbírálta a Fővárosi Választási Bizottság keddi határozatát. Orbánt a bíróság eltiltotta a további jogsértéstől – jelentette az
Origo.Orbán Viktor az óbudai Mustármag Keresztény Általános Iskola és Gimnáziumban vett részt egy osztályfőnöki órán, amiről március 28-án számolt be a Tv2 Napló című műsora. A látogatás ellen Szigetvári Viktor, az MSZP kampányfőnöke nyújtott be kifogást az Országos Választási Bizottsághoz (OVB). A testület elnöke, Szigeti Péter áttette az ügyeket a helyi bizottsághoz, amely múlt héten csütörtökön elutasította azt. A határozat szerint a beadvány nem volt megalapozott.
Szigetvári a határozat ellen fellebbezést nyújtott be, de kedden a Fővárosi Választási Bizottság elutasította azt. Ezt a döntést támadta meg a bíróságon, amely pénteken neki adott igazat. A bíróság szerint a közoktatási törvény egyértelműen kimondja, hogy nevelési-oktatási intézményben párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, illetve politikai célú tevékenységet nem lehet végezni az alatt az idő alatt, amíg az intézmény gyerekekre felügyel – írta az Origo.
Az OVB a múlt héten elmarasztalta a Fideszt, amiért Orbán a zuglói Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában kampányolt.