Jogerős ítélet: tisztességtelen a BKV pótdíja
2015 őszén megbírságoltak egy utast a BKV ellenőrei, majd az ügy egy évre feledésbe merült. Ekkor azonban már 32 000 forintot követelt és rögtön fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett a közlekedési cég. A megbírságolt utas ismerőse, Pulay Vince, a Dr. Illés Levente Ákos Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje vállalta az ügyet, és megtámadták a bírságot – idézi fel az Index.
Forrás: Hírközpont, friss hírek
Az elévülés kérdése már ekkor is felmerült, de az ügyvédjelöltnek volt egy további nyomós érve is a perre: a követelés alapjául meghatározott általános szerződési feltétel ugyanis meggyőződése szerint tisztességtelen.
Az eljáró II. és III. kerületi bíróság a BKK pótdíját összehasonlította a parkolási pótdíjjal (ami tizenöt napon belüli befizetés esetén jellemzően az egyórai várakozási díj tizenkét-tizennégyszerese, tizenöt nap után pedig a negyvenszerese, ráadásul nem kamatozik). Ehhez képest a BKK pótdíja már harminc napon belül negyvenötszörös, azon túl pedig kilencvenkétszeres fizetési kötelezettséget jelent. Ez a bíróság szerint nyilvánvalóan sérti a Polgári törvénykönyv meghatározott pontját. Mivel pedig ez a szerződési feltétel tisztességtelensége miatt érvénytelen, a bíróság elutasította a BKK követelését.
Pulay fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a bíróság a 16 000 forintos pótdíjra nem állapította meg a tisztességtelenséget (mert az éppen elavult), csak a 32 000 forintra, ezért szerinte a BKK-nak új pótdíjszabást kell alkotnia.