Jobbkéz-szabály – nálunk

Verőfényes, napsütéses reggel, április 27. Kertünkben virágzik a tulipán. Több hónapja nem látogattam meg a szüleimet. Nem esik, nem fúj, nincs hideg, és vasárnap reggel nincs nagy forgalom. Levágok úgy 10-12 szálat a virágokból. Felveszem a biciklisruhám és a fejvédő sisakot, biztos, ami biztos.
Alig vannak az utcán, még csak nyolc óra van. Átmegyek a hídon, itt már azért van gyér autóforgalom. Keresztül a gyönyörű Széchenyi terünkön, Tisza Lajos körút, Polgár, majd Rigó utca. Elmegyek szeretett volt szülői házunk előtt, ahol 22 évig laktam. Megállapítom, hogy még mindig szép. Kátay utca, harmadik körút, Kálvária sugárút, vasúti sorompó...

Megérkezem a Belvárosi temetőbe. Rendbe teszem szüleim sírját, vízbe helyezem a virágokat. Apósomék közelben levő sírjánál ugyanezt teszem. A kővázát nem, de a gondosan rögzített bronz mécsestartókat szakszerűen leszerelve ellopták a múlt évben szorgos fémgyűjtők. Dolgom végeztével újból kerékpárra pattanok, és ugyanazon az úton indulok haza.

Útkereszteződéshez érek. Stoptábla, elsőségadás-tábla nincs. Körbenézek, sehol egy jármű, illetve nekem bal kéz felől jön egy idős, marcona képű magyar, ugyancsak kerékpáron. Mivel én neki jobbról, ő nekem balról érkezett az egyenrangú kereszteződésbe, gondoltam, ilyen esetekben Európában a jobbkéz-szabály érvényes. A szittya fékezett, de nem kellett megállnia.

– Kurva anyád! – sziszegte honfitársam, mivel lassításra kényszerült.
– Jobbkéz-szabály! – mondtam és mentem.
– Rohadt zsidó – volt a válasz.

Nem beszélgettünk tovább.

Nyájas honfitársam nem tudhatta, hogy a katolikus temetőből jöttem. Azt sem, hogy anyámtól örökölt feszületet hordok a nyakamban harminc éve. Ha tudta volna, azt mondta volna: rohadt katolikus?

Ilyen a jobbkéz-szabály Magyarországon 2008 áprilisában?

Veszelovszky Iván
Szeged