„Jó napot, én vagyok a villanyszerelő!” – kiabálta a szatír

Heves megye több településén is feltűnt az a 35 éves mezőtárkányi férfi, aki bő egy év alatt négy alkalommal is hívatlanul és meztelenül jelent meg idegen nők lakóhelyén azért, hogy az ott tartózkodók szeme láttára önkielégítést végezzen. A bűncselekmény-sorozatnak csak a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése vetett véget.

2017. március 30., 17:51

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a napokban benyújtott vádiratában négyrendbeli szeméremsértés vétsége mellett egyrendbeli magánlaksértés bűntettével is vádolja a férfit.

A vádlott elsőként 2015 őszén ment be egy sarudi ház bekerítetlen udvarára, ahol meztelenre vetkőzött, majd, miközben a teraszon a rokonaival beszélgető háziasszonyt nézte, önkielégítést végzett. A nő fia észrevette ezt, megpróbálta felelősségre vonni a vádlottat, aki azonban ekkor a személygépkocsijába ülve elmenekült a helyszínről.

2016. január 31-én délután a férfi a saját otthonában tartózkodott, majd meztelenül kiment az utcafronti kerítéshez, és ott, a szemközti ház udvarán tevékenykedő nő felé fordulva végezte a fenti tevékenységet. Ezúttal a nő élettársa volt az, aki elzavarta a vádlottat a kerítéstől.

A férfi 2016 júniusában, majd októberében is megismételte korábbi cselekményeit, előbb Mezőtárkányban, majd Füzesabonyban. Az első helyszínen meztelenül járkált a sértett udvarán, és – azért, hogy felhívja magára a figyelmet – azt kiabálta, hogy „Jó napot, én vagyok a villanyszerelő!” Füzesabonyban pedig a vádlott egy lakóépület közelében, a másfél méter mély vízelvezető árokban végzett meztelenül önkielégítést akkor, amikor egy 17 éves lány az édesapja társaságában a közelében tartózkodott. A rendőrség a tetten ért elkövetőt ekkor vette őrizetbe, majd a nyomozási bíró – az ügyészség kezdeményezésre – elrendelte az előzetes letartóztatását.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a vádlott pártfogó felügyeletét indítványozta.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.