Jó évet zárt tavaly Rogán Antal egyik kedvenc alapítványa

Mintegy 7 milliárd forintnyi közpénz és egy tízmilliárdból fölújított pazar ingatlan vándorolt a Batthyány Lajos Alapítványhoz 2020-ban.

2021. február 23., 14:23

Szerző:

Évről évre egyre nagyobb állami támogatást kap a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodától: legutóbb 3,5 milliárdot kapott a szervezet, év végi meglepetésként. A pluszpénzhez ráadásul úgy jutott a BLA, hogy a 2020-as működésre már eleve kapott 3,5 milliárdot a szervezet – írja a 444.hu. 

Az extra juttatás tényét a Kabinetiroda múlt héten frissített szerződéslistájából szúrta ki a portál. A BLA az alapító okiratában meghatározott célok elérése érdekében kapta a pénzt. Az alapítvány célja, illetve feladata „a magyar nemzet iránt elkötelezett, az európai egység irányába mutató, a közös keresztény-kulturális értékek és a demokratikus, képviseleti kormányzás alapján álló magyar közélet előmozdítása, továbbá a magyar tehetségek kibontakoztatása és Magyarország megbecsültségének világszerte való növelése”.

A 444 felidézi: a BLA tavaly a támogatás egy részét, 500 millió forintot egy balatonszepezdi ingatlan megvásárlására és a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. támogatására fordította – ennek a szervezetnek a tulajdonos-ügyvezetője Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója és a KESMA, a fideszes médiaholding vezetője.

A Kommentár Alapítványt is a támogatottak között találjuk: ez az alapítvány adja ki a Kommentár című folyóiratot, valamint ők szervezik a Tranzit fesztivált is. A hvg cikke szerint mintegy 300 millió forintot kaptak ingatlanvásárlásra. 

Tavaly ősszel pedig a főváros egyik legpazarabb panorámájú, a Karmelita kolostortól mindössze kőhajításra lévő ingatlana is a BLA-hoz került. A háborúban megsérült, majd ledózerolt Ybl-villát (korábbi nevén: Hatvany-villát) a 2000-es évek elején újraépíttette egy vállalkozó, de aztán sosem nyitott meg. Végül a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványához került az ingatlan: Villa Buda néven akartak kulturális központot kialakítani, ráköltöttek 10 milliárdot, aztán szeptemberben az államé lett, októberben pedig már oda is adták a Batthyhány-alapítványnak – írja a portál.

A 1991-ben, Antall József kezdeményezésére létrehozott Batthány Lajos Alapítvány korábbi kurátorai között találjuk Szájer Józsefet, Martonyi Jánost, illetve a Professzorok Batthyány Körét vezető Náray-Szabó Gábor is. Tavaly decemberig pedig Kobza Miklós (Orbán Viktor egykori fotósa és az MTVA volt sajtófőnöke), Illés Géza Márton (Orbán Viktor korábbi tanácsadójaként és Habony Árpád hitelezőjeként ismert Tombor András ügyvédje), Szarka Gábor (akit a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendteremtésre kivezényelt „gépesített lövész” kancellárjaként ismert meg a közvélemény) ült az alapítvány vezetésében. A testület elnöke Dezső Tamás történész, az ELTE BTK korábbi dékánja, a Migrációkutató Intézet vezetője volt, és maradt is. A decemberben összeálló új testületben a közvélemény számárá kevésbé ismert nevek vannak: Dezső Tamás elnök mellett Jaskó Luca Magdolna, Dékány Anita, Bódai Balázs és Kiss István.

(Kiemelt kép: MTI | Kovács Attila)

09:45

Reménykeltő, hogy a Fővárosi Törvényszék jogszerűnek találta az SZFE kérelmét, amely a modellváltást megalapozó szabályozással kapcsolatban emelt alkotmányossági kifogásokat - mondta Németh Gábor író a Keljfeljancsi című műsorban.