Jelzőlámpát tettek a kerezteződésbe, ahol M. Richárd két éve karambolozott

2019. július 3., 14:35

Szerző:

Néhány hete jelzőlámpa és egy külön sáv is segíti a balra kanyarodást abban a kereszteződésben, ahol két éve M. Richárd luxusautójával nekicsapódott a kanyarodó citroënesnek – írta az Index.

A balesetben a Citroënben ülő fiatalabb férfi a helyszínen, egy idősebb társa pedig a kórházba szállítást követően halt meg.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

„Az idei évben  a csatorna-felújítást követően a forgalombiztonság  további növelése okán módosítottunk a csomópont kialakításán, így most már önálló balra kanyarodó sávról történhet a Dózsa György útról a balra kanyarodás."

– indokolt a portál kérdésére a Budapest Közút Zrt.

Kanyarodó sáv és jelzőlámpa híján, az autósok itt ugyanis sokáig csupán a józan ítélőképességükre hagyatkozhattak. Így a délutáni csúcs idején a sofőrök percenként sodródtak baleseti helyzetbe.

A Dózsa György úti baleset ügyét eredetileg május közepén tárgyalták volna, ám M. Richárd egészségi állapota miatt elhalasztották július 5-re. A férfi kardiológiai ellenőrzésekre és műszeres kontrollvizsgálatokra jár, de ügyvédje elmondása szerint M. Richárd ott lesz a tárgyaláson.