Jégkorszak
Volna itt egy kormánypárt, amelynek elnöke a választásra készülve azt ígérte, hogy a középosztály és a szegények koalícióját hozza majd létre. Orbán Viktor az ígéret futó pillanataiban rátapintott a lényegre: a társadalmi konszolidáció szükségességére. Annál nagyobb baj, hogy pontosan a hazai középrétegek nagy része és a náluk rosszabb helyzetűek azok, akik az Orbán-rendszer vesztesei. Vagyis a társadalom többsége. Az alsó középosztályt a lecsúszás fenyegeti, a szegénység mélyül és öröklődik.
Az intézkedések, ha nem tervezték is meg összhangjukat, egységes szellemiségük miatt teljes egésszé állnak össze. A nemrégiben alkotmányellenesnek nyilvánított hajléktalan-ellenes szabályok – amelyek sajnos az alaptörvénybe vésve térhetnek vissza – vagy éppen az alaptörvényben lefokozott állami szociális felelősségvállalás jelzik: a kormány az állampolgári jogok megnyirbálásával köti össze szolidaritásellenes politikáját.
Neve is van már az új modellnek: munkaalapú társadalom. Orbán Viktor szerint ennek kellene felváltania a jóléti államot. Ez önmagában is szörnyű butaság, hiszen valamennyi ismert jóléti állam a foglalkoztatásra épül. Valóban komoly gond, hogy Magyarország húsz-huszonöt éve foglalkoztatási válsággal küzd. A Fidesz válasza azonban erre nem a megélhetést biztosító munka, hanem a büntető közmunka, amelyről a kormánypártnak is tudnia kell: nem vezet vissza a munkaerőpiacra. A kormány nem szünteti meg a szegénységet a közmunka révén, pusztán dolgoztatja a szegényeket, és ezzel olyan szabályrendszerbe tereli őket, amely kordában tartja őket. Egyúttal az állam letudja a szociális lelkiismeret kellemetlen köreit, mondván, aki nem él a kínálkozó „lehetőséggel”, az önhibájából szegény, tehát „jogosan” szorul ki az ellátásból. Aki alul van, az annyit is ér. Megnyugszik a kormány intézkedéseit élvező felső társadalmi negyed-ötöd is – amely legfeljebb felső középosztály, de nem a társadalom közepe, átlaga –, hiszen csökkenő adóiból immár nem „munkakerülőket” támogatnak.
Ebben a felfogásban a társadalmi problémáknak nincs önértékük. A „politikai kormányzás” orbáni világában az a kérdés, megkapják-e az aktív választói rétegek, amit akarnak. A cél az ő szavazói motivációjuk fenntartása. A többiek rendszabályozása nem szociális, hanem politikai kérdés. Nem az a lényeg, kevesebb lesz-e a szegény, hanem az: megakadályozható-e, hogy kiálljanak magukért. A kormányt csak az érdekli, eltalálja-e a neki fontos célcsoportot, s abból előállítható-e a választási többség.
Ami egyáltalán nem biztos.
A Fidesz a társadalmi válságban kizárólag a politikai lehetőséget látta. Alkalmat arra, hogy a választási győzelemhez és a kétharmados többséghez szükséges szavazói koalíciót létrehozza. Azt követően azonban részben a kormánypárt társadalomképe, részben a költségvetési kényszerek hatására sorjáznak a közvetett és közvetlen megszorítások.
Mi következhet 2013-ban? A válasz fájóan egyszerű: semmi sem változik. A szociális jégkorszak folytatódik. A kármentés legkorábban 2014 közepén kezdődhet.
(A teljes írás a 168 óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)
