Javítás helyett éppen leszedik Pruck Pál képét a Nagy Lajos király úton
Csütörtökön délelőtt elkezdték leszedni a Nagy Lajos király úti hatalmas épületfestést, amelyen Pruck Pál szerepel.

Mint ismert, a Fővárosi Törvényszék időközben jogerős ítéletében megállapította, hogy a Terror Házát is fenntartó, Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megsértette néhai Pruck Pál kegyelethez való jogait, amikor az 1956-os fényképre Dózsa László nevét írták fel.
Schmidt Máriáékat a bíróság bocsánatkérésre, a Dózsa Lászlóra utaló feliratok eltüntetésére, helyére az '56-os fénykép alá Pruck Pál nevének feltüntetésére kötelezte.
Ehhez képest most úgy tűnik, az egész fényképet eltüntetik. A változtatásokat nem mellesleg a Terror Háza összes vonatkozó kiadványában, honlapján, az épületben kiállított képet is végre kell hajtani. A bíróság ugyanis bizonyítottnak találta, hogy az 1956-os fényképen valóban ő szerepelt, nem pedig Dózsa László. Minden perköltséget a Terror Házát fenntartó közalapítványnak kell viselnie.