Játsszunk vagy ne játsszunk?

Még el sem múlt a migrációs sokk, máris feltűnt a horizonton egy újabb, a közvélemény megosztását ismét garantáló, nemzeti trikolórral felpántlikázott narancsszínű lufi: rendezzünk-e Magyarországon olimpiát? Tekintet nélkül arra, hogy a végső döntés nem a mi elhatározásunktól és nem is holnap történik, a természetesen elfogult előtanulmány – sok pénzért – már elkészült. A kérdés azonban még nyitott: a kandidálási szándékról kik döntöttek és volt-e erre felhatalmazásuk? Miután az adófizetők érdekeit hosszú távon befolyásoló eseményről van szó (lásd: Paks 2.), az érintettek megkérdezése indokolt. Ahányszor ilyen-olyan fórumon a téma vita tárgyává terebélyesedik és a rendezés aktualitását a közvélemény megkérdőjelezi, a válaszolók a képviseleti demokrácia mögé bújnak. De mi tapasztaltuk és tapasztaljuk, hogy a parlamentáris rendszer mifelénk igencsak féloldalas. Se szeri, se száma az olyan döntéseknek, amelyek ezt bizonyítják. A parlament tevékenysége, annak összetétele, a törvényhozás mindenki által ismert technikája, a közösség érdekeit egyetlen kézlegyintéssel elintézők miatt enyhén szólva már régen kétségeket ébreszt.

Pontatlannak tartom azt a magyarázatot, amelyik szerint az olimpiai játékok lebonyolításának a tárgyi feltételei – konkrétan a létesítmények – akár már ma is, de a közeljövőben mindenképp rendelkezésre állnak. Kérdéses ugyanis, hogy ezek mindegyike megfelel-e a nemzetközi sztenderdeknek. Az infrastruktúra dolgában (repülőterek, a közúti és a zárt pályás közlekedés, szállodák stb.) egészen biztos, hogy nem állunk jól. Az eseménysorozatnak az egész országra való szétterítése pedig csak növeli az ilyen gondokat. A kaland anyagi kimenetele és gazdaságossága – miután mintegy tíz évvel későbbi időpontról van szó – a ma még nem ismert körülményekre tekintettel még a pénzügyi szakemberek szerint is többesélyes. Egyvalami biztos: hogy a horribilis pénz egy részének elsíbolására már készülődnek a húsosfazék környékén, mint más esetekben is lenni szokott.

A megrendezést szorgalmazók sem tanulmányokban, sem propagandaanyagokban arról nem tesznek említést, hogy előbb az elszegényedett ország romokban heverő szociális és egyéb területein tapasztalható helyzetén illene belátható időn belül javítani, és az olimpiára fordítandó anyagiak helyett az égetőbb, halaszthatatlan tennivalókra koncentrálni. Az elhanyagolt oktatás, a lepusztított egészségügy, a lesajnált kultúra és a szégyellnivaló nyugdíjak stb. rendezésére gondolok, a szegénység felszámolására, az elvándorlás megszüntetésére és még egy sereg más dologra, amelyekhez már holnap hozzá kellene kezdeni. Miközben a játékok bizonytalan anyagi hasznáról álmodoznak, gyakran hivatkoznak a korábbi rendező városokra, ahol szintén nem kérdezték meg az adófizetőket. Csakhogy ott, a nálunk még messze nem megoldott problémák jóval a játékok megkezdése előtt már rendben voltak.

Gerencsér Emil, Budapest