Mostantól szúrópróbaszerűen ellenőrzik az iskolákat a járási hivatalok

Emellett a kormány biztosította a tanévkezdéshez szükséges fertőtlenítőszer-mennyiséget, írja a Magyar Nemzet. 

2020. szeptember 15., 08:59

Szerző:

Az oktatási intézményekben a járványügyi intézkedések betartását, valamint a megfelelő tisztító- és fertőtlenítőszerek, kézfertőtlenítők, folyékony szappanok, papír kéztörlők meglétét is ellenőrzik szúrópróbaszerűen a kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörében eljáró járási, valamint fővárosi kerületi hivatalok - olvasható a Magyar Nemzet keddi lapszámában, amit az MTI szemlézett.

 

    A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás alapján azt írta, hogy az iskoláknak a központi ajánlás alapján mindenhol saját intézkedési tervet kellett kidolgozniuk. A kormány biztosította a tanévkezdéshez szükséges fertőtlenítőszer-mennyiséget, és októbertől minden iskolában biztosított lesz a lázmérés is.

    A legfontosabb szabályokat rögzítő, folyamatosan aktualizált intézkedési terv elérhető az Oktatási Hivatal honlapján.

Eszerint a tanítási órákon és foglalkozásokon nem kötelező a szájmaszk viselése, a közösségi terekben viszont mindenkinek el kell takarnia az arcát. Jó idő esetén a tanórák az udvaron is megtarthatók; kerülni kell az osztályok keveredését, fel kell függeszteni az úszásoktatást, délutáni sportköröket, énekkari és egyéb szabadidős foglalkozásokat, illetve el kell halasztani a rendezvényeket.

    A nevelőtestületek főként az online térben szervezik meg az értekezleteiket és szakmai megbeszéléseiket. Szülő vagy más kísérő nem léphet be az iskolába.

    Ha valahol a gondos óvintézkedések ellenére mégis megjelenik a fertőzés, akkor kizárólag az operatív törzs dönthet tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről, rendkívüli szünetet pedig az Oktatási Hivatal rendelhet el. Gyermekfelügyeletet az online tanítás, illetve szünet idején is biztosítanak.

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.