Magyar Nemzet: Iványiék nyolc év alatt 2,5 milliárd többletpénzt kaptak

A kormány szerint nem igaz, hogy anyagilag üldöznék az Oltalom Karitatív Egyesületet, sőt, még pénzt is kaptak.

2020. október 6., 08:00

Szerző:

Az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület csak az utóbbi nyolc évben két és fél milliárd forint többlettámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), ezzel szemben a lelkész azt állítja, az Orbán Viktor vezette kormányok 2010 óta üldözik, anyagilag ellehetetlenítik vallási közösségét - ezt keddi lapszámában a kormánypárti Magyar Nemzet írta,  az MTI pedig szemlézte. Iványi egyháza 2010 óta nem rendelkezik hivatalos egyházi státusszal, és azt a kormány nem hajlandó visszaadni neki, jóllehet a vonatkozó vallási törvényt megbukott a strasbourgi bíróságon is.   

A cikk szerint az egyesületet fenntartó Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) megkapta és megkapja az állami normatívát a közfeladatot ellátó intézményei után, ráadásul 2012 és 2020 között több mint két és fél milliárd forint többlettámogatást kapott az Emmitől. Az egyetlen, amit a kormány visszavont, az a kiegészítő normatíva fele (95 millió forint). A normatíva másik felét (szintén 95 millió forint) a 2020/2021-es tanévre továbbra is megkapják. Az egyesület által fenntartott hajléktalanszállásokon a támogatások ellenére is áldatlan állapotok uralkodnak, kifizetetlen közüzemi számlák sorakoznak - írták. 

(MTI)