Iványi Gábor arra kéri Áder Jánost, hozzon bátor, becsületes döntést a CEU ügyében

Iványi Gábor, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora levélben kéri Áder János köztársasági elnököt arra, hogy ne írja alá a felsőoktatási törvény módosítását, mivel az a CEU ellehetetlenítését célozza.

2017. április 7., 17:06

Iványi Gábor levelében azt írja, egyes kormánytagok és a kormánypártok prominenseinek elmúlt napokban tett megnyilvánulásai nyilvánvalóvá tették, hogy a felsőoktatási törvény módosításának hátterében Soros György magyar származású amerikai üzletember, és az általa létrehozott, nemzetközi hírű, kitűnő felsőoktatási intézmény lejáratásának és ellehetetlenítésének a szándéka áll. Úgy fogalmaz: „A »sorosozás« és annak hangoztatása, hogy az említett nagyvonalú emberbarát zúdította volna Európára a menekültek áradatát, a Tízparancsolatnak a felebaráttal kapcsolatos tanúságtétel hamisságát tiltó elvárásába is ütközik, minden valóságalapot nélkülöz, és a bűnbakképzés legsötétebb magyar korszakait idézi újra.”

 

Szerinte átlátszó hamisság az is, hogy a negyedszázada működő CEU-t csalással és törvénytelen gyakorlattal vádolják. Iványi Gábor hozzáteszi: Magyarország tekintélyének és tisztességének is árt ez a hecckampány. „A törvényalkotással végrehajtott jogfosztás pedig olyan szeplő a magyar parlament arcán, mely méltán vált ki megvetést minden tisztességes parlamenti demokrácia részéről” – írja.

Iványi ezért arra kéri Áder Jánost, hogy „lépjen fel a jogfosztottak és megbántottak oltalmazójaként”. Levelében úgy fogalmaz:

„Meggyőződésem, hogy rövid életünk és megbízatásaink igazi értelmét a megfelelő emberi-történelmi pillanatok tiszta felismerése, és az azokra adott bátor, becsületes válasz teremti meg. Húsvét közeledtével gondoljon arra is, hogy olykor még a ránk bízottakért, az alapvető jogaikért és szabadságukért kiáltó emberek érdekében vállalt áldozat sem értelmetlen.”